Utószülinap

Utószülinap - 05.11

Ezen a héten szerdára esett a szabadnapom, amit már előző héten tudtam. Nem örültem neki, ugyanis a többieknek péntek volt, így a közös programszervezés elmaradt, ki kellett találnom valamit. A cég irodája Hersonissos város főutcájának egyik kis mellékutcájában helyezkedik el, az egyik szálloda alagsorában. A főutcára néző sarkon egy üzlet található, ahol motorokat és quadokat lehet bérelni: az apartman, ahol lakom, azé a hölgyé, akinek a fia ezen motorosbolt tulajdonosa. Többször találkoztam már vele a házban, azonban mikor először megláttam a boltnál, nem ismertem meg. Töprengtem egy darabig, majd rájöttem, hogy ő valójában kicsoda. Így történt hát, hogy elhatároztam, bérlek magamnak egy motort és meglátogatom Chania városát a szabadnapomon. Mivel már elég rég ültem vason, így első körben mindenképpen automata váltós motort kerestem ki magamnak és első pillantásra meg is leltem szürke paripámat, amely ott álldogált a bolt előtt, a sok motor közt legutolsóként. Bementem az üzletbe, megkérdeztem a kondíciókat, fizettem egy kis előleget – és kaptam kedvezményt, jeee! – majd vártam, hogy szerda legyen. Aznap reggel nyitásra már a boltban voltam, elintéztem a papírmunkát, kaptam szép sisakot – a motor színéhez méltó szürkét – kesztyűt, valamint a kedvenc zöld kabátomat is magamra öltöttem – motoros dzseki hiányában. Elmagyarázták, hogy működik a szerkezet, mire figyeljek oda, a lelkemre kötötték, hogy ha baj van, mindenképpen telefonáljak és egy centit se mozduljak a baleset helyszínéről – önrész nélküli biztosítást kötöttem, mivel egy esetleges baleset elvenné az egyhavi fizetésem nagy részét. Végeredményben egy négyütemű, 500cm3-es nagyrobogóval leptem meg magam: először furcsa volt motoron ülni három év kihagyás után: jobb oldalt tekered a gázkart, bal oldalt fékezel – és persze jobb oldalt is – az, hogy hasítja a kabátodat a menetszél és hogy a városban a lassan araszoló autók között gondtalanul elslisszansz és tovább száguldasz úti célod felé. Első utam a benzinkútra vezetett, ugyanis pirosat mutatott az óra. Tankolást követően haza akartam még menni, mert két dolgot otthon felejtettem. A szokásos utamon mentem – valamiért nem az autópályát választottam – majd egyszer csak láttam, hogy az egyik reptéri kolléga egy kis mellékutcában ácsorog és vár valakire. Gondoltam, a többiek majd jönnek érte, azonban mégsem ez volt a helyzet: kiderült, hogy előző este túl „keveset” ivott, elaludt és most tétlenül várja a következő bátor vállalkozót, stoppolónak megállni kívánó autós. Megkérdezte, hogy kivinném-e a reptérre, de mondtam neki, hogy nincs nálam egy második sisak, valamint ez így ingben és egyenruhában elég veszélyes játék…végül úgy döntöttem, hogy egyszer élünk és vagyok Görögországban, így végül felpattant a hátam mögé és irány a reptér. Az úton végig abban a félelemben voltam, hogy mi lesz, ha megállít a rendőr, mert sisak nélküli motorozásért 400 eurós jutalmat zsebelhetsz be. Szerencsére nem történt semmi, zökkenőmentesen és gyorsan odaértünk a főváros repterére, ahol megköszönte a srác a transzfert és később írt egy üzenetet, hogy jön nekem eggyel! Azt hiszem, majd sörben vagy rakiban fogom „visszakérni”. A reptérről viszont már egyesen vezetett tovább az utam Chania városába: mielőtt elutazom valahová, szeretem megnézni, hogy mit kínál az adott település/falu/üdülőhely stb., így pár nappal előtte a neten keresgéltem és láttam, hogy a város közelében egy botanikus kert található, így elsőként azt vettem célba. Menet közben észrevettem, hogy a jobb oldali tükröm nagyon mozog, gondoltam, megállok egy benzinkútnál és kérek egy 18-as kulcsot a visszatekeréséhez. Halogattam egy darabig a dolgot, míg egyszer csak egy már nem működő benzinkútnál álltam meg. Észrevettem, hogy a kút mellett egy műhely üzemel és két ember hatalmas traktorkerekeket „dobál” erre arra, így odamentem hozzájuk, akik készségesen „megdobtak” egy 18-as kulccsal, így az első akadályt sikeresen le is küzdöttem. Heraklion és Rethymnon között dimbes-dombos utakon vezettem, legtöbbször egysávos úton, azonban a motorral előzni egy álom! Szerencsére elég szélesek az utak a magyar viszonylathoz képest, így például, ha autózol, a görögök lehúzódnak az út szélére és te még a saját sávodban meg tudod előzni az előtted haladót anélkül, hogy sávot kellene váltanod – a záróvonal ellenére. Az előzést legtöbbször tábla tiltja, aztán jön a feloldójel és meglepő módon marad a záróvonal: azt hiszem, minden helynek megvan a saját specialitása. Motorral könnyebb az előzést végrehajtani, azonban autóval sem olyan nagy ördöngösség. Nagyon örülök neki, hogy egész nyáron vezethetek – már ami az autózást illeti – és nem úgy, mint egyeseknek, egy kis faluba bezárva, drótszamár hátán kell töltenem az előttem álló időt.

No de térjünk vissza a motorozásra, két órás száguldozást követően megérkeztem először Chania városának elkerülő útjához, majd innét követve a táblákat, a szebbnél szebb kopár hegyvidéken át, kanyargós utakon keresztül a kerthez értem. Gyorsan ledobtam a kabátomat, beszórtam a sisakkal együtt a csomagtartóba, majd az étterem felé vettem az irányt, ahol a jegy megvásárlását – kaptunk egy üveg ajándék jéghideg vizet – és saját magam felfrissítését követően indulhatott a séta. A pénztáros annyit mondott csak, hogy szánjak rá bőven időt: a görögök amúgy is „Siga, Siga” azaz nyugi,nyugi dumával szoktak előállni, persze csak akkor, ha nem az ő idejükről van szó - egyébként ezt már többször is tapasztaltam -  mindamellett nekem is jót tesz. Számomra ritkábbnál ritkább növényeket pillantottam meg, fotóztam sokat, majd elértem egy elágazáshoz, ahol volt egy rövidebb és hosszabb út is. Utóbbi mellett döntöttem, mivel az egy kis tóhoz vezetett, ahol pár állattal is találkozhattam, majd a visszautat egy hosszú lugas-folyosó alatt tettem meg: ezen túl beszéljenek a képek:

egy véletlen folyamán pillantottam meg ezt a sáskát

kannák és különböző tárgyak hevertek mindenhol

maszkok lógtak a fákon..

pont sikerült elkapnom

narancsban gazdag kert

két törpe híján hét

a "koszos" tó oka az algák aktív jelenléte a vízben

lugasfolyosó egészen a főbejáratig

Jó másfél órát bandukoltam a fák alatt, majd nyeregbe pattantam és Chania felé vettem az irányt. Most már tudom, hogy miért élvezik a motorosok annyira a kanyargós utakat: emlékszem rá, hogy Magyarországon, mikor a Visegrádi-hegység környékén jártam, messziről hallottam, ahogy a motorok robaja zengi be a tájat, nekem még van mit tanulnom, már ami a kanyarodást illeti. Jó húsz percet követően megérkeztem a város határához: térképet nem vittem magammal és a navigációt se kapcsoltam be, egyszerűen csak haladtam utamon, piros lámpánál megálltam, zöldnél gyorsultam egészen az óvárosig, amely a kikötőnél található. Itt letettem a gépet egy biztonságos helyre, majd fogtam a hátitáskámat, napszemüveget és némi vizet, és a kikötő felé vettem az irányt. A város a velencei időkből hátra maradt kikötővel ékeskedhet: egy félkör alakú bástyán lehet haladni egészen a kikötő „szájáig”, amelynek végén egy világítótorony őrzi a város falait. A bástyán végigsétálva, a kristálytiszta vizet szemlélve halak tucatjait pillantottam meg, tengeri sün díszelgett a sziklákon és rákok szaladgáltak a járdán. Az egyiket le akartam fotózni, mire azonban bekapcsoltam a gépet, addigra eltűnt a bástya falai között, annyira fürgén mozgott. A toronyig elgyalogoltam, ahol többen is fotózkodtak, majd lőttem egy selfit, azonban a toronyba sajnos nem lehetett felmenni, legnagyobb bánatomra, így következzenek a képek:

A velencei kikötő telis-tele a halászhajókon át a luxus yachtokig

A „part túloldalán”, azaz a félköríves kikötő másik szegletében hangulatos, szinte már mesebeli tavernák sorakoznak, különböző akciókkal próbálják meg invitálni a vendégeket éttermeikbe. Lovas kocsik sorakoznak egy mecset előtt, a kikötőben yacht-ok és halászhajók hadrendjei várják bevetésüket, valamint üresen álló, régi raktárépületek díszítik a kikötőt. Úgy döntöttem, hogy mielőtt még ebédelnék, teszek egy kis sétát az óvárosban, így hamarosan elértem az Agios Nikolaos nevű templomhoz.

hangulatos taverna

mecset az óváros közepén

Ezután betértem egy ajándékboltba, és vettem kettő darab képeslapot. Először olyat kerestem, amelyen a világítótorony található, majd megpillantottam egyet, ami egy kis színekben pompázó épület előtt, kettő darab kék színre festett széket ábrázol. 

A képeslap-keresést követően egy kis utcába tévedtem be, ahol egy étterem udvara különböző színekben pompázott, erről is lőttem egy fotót:

az egyik kis utcában lőttem, különböző színekben pompázó étterem

Aztán szépen lassan visszamentem a kikötőhöz, mert már a gyomrom vészjeleket küldött, és kikerestem a számomra legkedvezőbb ajánlatot: a part menti éttermekben lévő pincérek folyamatosan invitálják be az embereket: saslikot ettem sült krumplival, görög salátával és tzatziki-vel, valamint egy kávét ittam a végén, ami kellemes csalódás volt, mert sokkal rosszabbra számítottam. Elég sokára hozták ki a főételt, így a saláta több mint felét már az elején felfaltam, annyira éhes voltam délután háromkor. 

gyönyörű szép világítótorony a kikötő bejáratánál, sajnos felmenni nem lehetett

Fél öt felé már kezdett hűlni a levegő és a több mint 200 km-es út miatt el is fáradtam, azonban még haza kellett érnem, így visszasétáltam a motorhoz, lőttem még pár képet, és a városból kifelé vettem az irányt. Nem hagyatkoztam se GPS-re, sem pedig térképre, csak egyszerűen kerestem a táblákat és hopp, meg is találtam a várost körülölelő autópályát, amely egészen hazáig repített. Útközben megálltam egy ponton, csináltam pár fotót a vasról, valamint magamat is megörökítettem mégpedig úgy, hogy a motor nyergére tettem a kamerát, majd az önkioldóra és a technikára bíztam magam. Ezen kívül volt még egy szép része – amúgy több is – az útnak, azt is megörökítettem, íme:

Visszafelé úton többször találkoztam szirénázó rendőrautóval, igaz hangjelzést nem adott, szóval nem volt mitől félnem – a KRESZ szerint ugyanis akkor kell elsőbbséget adni, ha a megkülönböztető fény ÉS hangjelzéseit használó jármű közeledik feléd – ez esetben azonban csak villogtak. Egyébként az egyik helyi azt mesélte, hogy a rend büszke őrei még boltba menetelkor is felkapcsolják a kék-fényt, ezt egyik nap sikerült is megélnem. Este nyolc fele érkeztem haza, majd élményekkel teli zuhantam az ágyba. Azt hiszem, hogy egy nagyon szép születésnapi ajándékkal leptem meg magam, ezen a napon.

05.12.

Aznap este görög estre voltunk hivatalosak. Egyenruhát kellett felvennünk, mert közös fénykép készült, bár hozzáteszem, hogy egyáltalán nem vették komolyan a főnökök az egészet, ugyanis a fotón én pl. – sok más társammal együtt – nem látszódom, de hát mindegy, ezt el kellett fogadni. A kép készítése előtt azonban korlátlan számú raki elfogyasztására volt lehetőség, a magyar kollégám, aki egyébként a reptéri kollégák csapatvezetője, öt raki-t követően már elég jól érezte magát, én ezt a számot mínuszoztam hárommal, mivel nem ettem előtte semmit. Elég sokat dumáltunk és kiderült, hogy hat üveg magyar pálinkával érkezett, amiből már csak kettő van, mert elég nagy sikere volt a külföldi kollégák körében. Egyébiránt azt a tuti törésbiztos tippet adta, hogy ha üvegbe töltöm a nedűt, majd azt betekerem folpack-kal és még egy zacskóba is beleteszem, valamint egy ruhába belecsavarom, akkor maximum az az egy ruha lesz nedves – ha összetörik az üveg -  és a pálinka íze is megmarad – műanyag üvegbe nem szerencsés hosszú távon tartani az alkoholt. Következőleg ha utazom, biztos vagyok benne, hogy a kofferembe így fogom becsomagolni az ajándék pálinkákat vagy éppen Unikumokat. Az elő”ételt” követően került sor a cég egy gyors bemutatására a főnökség által, valamint elmondták, hogy mik az „elvárások” velünk szemben és megkezdődött a vacsora. Bor, raki és tipikus görög ételeket szolgáltak fel az este folyamán, ahol mind a nyugaton-keleten és délen dolgozó kollégák is ott voltak. A szigeten egyébként összesen hárman vagyunk magyar telepített idegenvezetők, rajtam kívül még egy lány tölti be ezt a szerepet a keleti oldalon, kizárásos alapon a maradék egyet tegyétek nyugatra. J Egy hatalmas csarnokban ültünk, amelynek nyitható volt a teteje, így az eső eleredtével – ami egyébként májusban nagyon ritka Krétán – ezt be is kellett zárni.  Ezen kívül egy hatalmas, forgó színpaddal ültünk szemben, krétai tánccal készültek a szervezők. A program eleje elég uncsi volt, azonban mikor már a vendégek is csatlakoztak a tánchoz, akkor kezdett izgalmassá válni a dolog és a legvégére örültem, hogy ezen az estén is részt vehettem. Több kép is készült, íme:

Az este végezetével buszra ültünk, amely elvitt minket egészen hazáig, pontosabban a szokásos benzinkútig, ahonnét egy jó tíz perces gyalogos sétát követően haza is érkeztünk. Az egyik francia srác, miután beszálltunk a buszba, a mikrofonba egy jó öt perces monológot tartott ,amin végig nevettünk, különböző módon invitálta a társaságot az ír pub-ba való menetelre, amihez sokan csatlakoztak. Én ezt most kihagytam, mivel másnap reggel nyolcra időpontot beszéltem meg a vendéggel, azt hiszem, lesz még rá alkalmam.

05.16.

Pünkösd hétfő – amit én a naptáramba pillantva tudtam csak meg, ugyanis itt Krétán később tartják, akárcsak a Húsvétot. Aznap délután az autópályáról jöttem lefelé – értsd a hegyekből lefelé – majd megpillantva a tengert a következő jutott eszembe: van egy átlátszó, koszos üvegfelületed. Ezt meg kell pucolnod, azonban csak egy törlőrongy áll rendelkezésedre, meg Clin citrus. Szóval fogod, befújod és elkezded takarítani, azonban a rongynak a nyoma meglátszik az üvegfelületen, és nem lesz szép tiszta egészen addig, amíg azt te papírtörlővel át nem törlöd. Nos, úgy festett a tenger, mintha megtakarították volna a felszínét ronggyal és azt utólag nem törölték volna le papírtörlővel. Furcsa egy hasonlat, azonban én ezt láttam benne. Az ezt megelőző napon, szürkületkor, hazafelé menet vettem észre, hogy szinte hófehér a tenger felszíne, nagyon érdekes látni így a Földközi-tengert, hatalmas élmény.

Aznap este nagyon lelkesen mentem be az ebédlőbe: megbeszéltem a magyar kollégámmal, hogy együtt vacsorázunk. Mivel elég leveses vagyok, így elsőként oda rohantam és megláttam, hogy paradicsomleves a menü, így a tábla szerinti edényből mertem is magamnak. Mikor megkóstoltam, furcsálltam az ízét, ettől függetlenül megettem és mentem még egy körért. Ekkor ott állt az egyik angol vendég aki közölte, hogy megcserélték a táblákat, és a marhahúsleves amúgy paradicsomleves, a paradicsom pedig marhahúsleves. Nos, mivel a színekkel problémáim vannak, így ez elsőre nem tűnt fel, és végül a paradicsomlevesből mertem, jót kacagtam rajta. Mindamellett nem bántam meg, hogy ettem a másikból, igyekszem élni a lehetőségekkel.

05.18.

Az apartmanban lakó egyik lánynak születésnapja volt és ennek apropóján meghívott minket a tőlünk 30 méterre található taverna-ba, egy önköltséges vacsorára. Mivel pizzát minden nap ehetek az éttermekben és sült krumplit is, így egy helyi specialitás mellett döntöttem, aminek K betűvel kezdődik a neve, a többire nem emlékszem, így inkább leírom, miből is tevődik össze: rizs, főtt burgonya, főtt répa és alu-fóliába csomagolt hús, a tetején feta-sajttal. Mikor a pincér kihozta a vacsorámat, a hús és a sajt alufóliába volt becsomagolva, amit úgy bontottam ki kb., mint egy kisgyerek. A többiek kíváncsian szemlélték, hogy mit is rendeltem és miként bontom ki az „ajándékot”  - akárcsak én - és a végén jót nevettünk, mert mutattam, hogy ez bizony az enyém! :)

Mivel a társaságban csak hárman tudtak németül, így angolul kommunikáltunk az este folyamán és a vacsora befejeztével átmentünk a szomszédos bárba. Az ottani főnök a lány születésnapjára egy tortát rendelt és egy csokor virágot készítettet.  Amint átértünk, a focimeccset lekapcsolták, majd hangosan mindenki boldog szülinapot kívánt neki, megkóstoltuk a tortát, beszélgettünk még egy jó fél órát, majd mindenki hazatért, éjfél révén. Először otthon akartam maradni pihenés gyanánt, mindamellett egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem és következőleg is velük fogok tartani.


05.19.

18-án este, a vacsora után megbeszéltem az egyik kollégámmal, hogy másnap reggel együtt fogunk futni a parton, fél hétkor. Nagy nehezen sikerült is felkelnem 6:15kor, majd egy gyors mosdást követően a megbeszélt időpontban az ajtó előtt álltam és indultunk is egy jó fél órát szaladni. Egyik reggel, mikor korán mentem el otthonról láttam, hogy ő is szeret futni, így megkérdeztem, van-e kedve és igent mondott. Mikor már az út felénél jártunk jelezte, hogy meddig szokott menni és kiderült, hogy  - akárcsak én - a kikötőig tervezte az utat és onnét vissza. Tartottunk egy pár perces szünetet folyadékpótlás gyanánt, majd visszafelé szaladtunk a szállásig. A parton, valaki a homokba írta angolul azt az üzenetet, hogy "Nagyon sajnálom Boo, és még mindig nagyon szeretlek!" Ezen jót nevettünk és érdekes módon nem mosta el a tenger, szóval vagy a dagály-apály nem működött jól rendesen, vagy valaki reggel írhatta oda, bár én inkább az estére tippelnék. Kellemesen elfáradtam, majd gyors zuhanyzást követően indultam is az "Isten háta mögé", értsd a pampákra, a "kedvenc" hotelembe. Bízom benne, hogy sokáig már nem lesz az enyém, mert elég sok probléma van vele, holott egy ötcsillagos szállodáról beszélünk. Útközben megálltam, és lőttem pár fotót, mivel a hegyek tetejét felhő borította,íme:

A délelőtt nagyon hamar eltelt, mivel csak négy érkező vendégem volt. Így a két infót letudván, a gázpedált óvatosan kezelve közelítettem meg a magyarok által egy hétig lakott hotelt, ugyanis előző nap felhívott a reptéri csoportvezető, hogy két magyar vendég érkezik az egyik hotelbe és én leszek a telepített idegenvezetőjük, aminek én nagyon örültem. Ők voltak az első magyar vendégek az utazási irodától. Gyorsan megírtam a meghívót két személynek, amit a reptéren kaptak meg a taxistól, aki késő éjjel vitte őket a hotelhez. Aznap déli 12:00-re volt megbeszélve az Info-Koktél, vártam a vendéget, azonban nem érkeztek meg, így felhívtam őket szobatelefonon és kisvártatva meg is jöttek. Nagyon örültek, hogy végre magyar hangot hallanak és én is happy voltam, hogy magyar vendégekkel találkozhatok. Mindamellett a kirándulások ecsetelése közben sokszor nehezemre esett megtalálni a megfelelő magyar szót, ugyanis azokat mind németül tanultam meg és két-három másodperces átfutási idő kellett ahhoz, hogy el tudjam magyarázni a már egyszer idegen nyelven tanultakat. Később kiderült, hogy nem nézték meg a papírt, amit a reptéren kaptak, mert a szobacserével voltak elfoglalva, lényeg az, hogy utolértem őket a szobában. Elmagyaráztam nekik, hogy mi és hol található a közelben, mit tudnak felfedezni és legnagyobb örömömre egy görög estét és egy kis hajókázást foglaltak le nálam, jeee! :) Aztán később, egy másik szállodában a vendég arra panaszkodott, hogy egy kedves utas, akivel a buszon együtt utazott, sokkal olcsóbban kapta meg ugyanazt az utat - 30 euró volt a különbség fejenként - és szeretné visszakapni a pénzét..hát így járt! Információ-beszerzés előbb, aztán döntés és nem ész nélkül foglalás, bár sokszor ez segít minket hozzá ahhoz, hogy el is tudjunk adni valamit.
Ami a kirándulásokat illeti, jövő héten, szerdán, a csapattal Szantorini szigetét látogatjuk meg, egész napos program, aminek többek között azért is örülök, mert így könnyebben fogom tudni értékesíteni a programot,ha saját magam is láttam, másrészt két szabadnapom lesz, mivel a pénteket kértem szabadnak - hála égnek hogy nem szerdát - így talán picit lazább lesz a hetem, és néha az is kell.

Addig is, egy pár kép ízelítőnek:

a fekete homokos strand Perisa-nál

kilátás a szigetről a tenger felé, mindenütt fehérre festett házak, kék kupolával