Két hónap szabadság

Ugye milyen jól hangzana, ha egyszer csak a munkáltatód azt mondaná, van két hónap szabid? Pontosan ezt történt velem is, vagyis, ez egy kicsit bonyolultabb annál, mint amilyennek elsőre hallatszik. Több, mint másfél hónapja ideiglenes itthon töltöm napjaimat a „szabadságom” keretein belül és elég sok minden történt velem az elmúlt időszak alatt, ami szinte csak úgy elrepült, akár a Krétán töltött hét hónap. Lassan itt a Karácsony és az ünnepeket követően, várhatóan január elején a Kanári-szigetek felé veszem az irányt: a következő „téli” szezont Tenerife szigetén fogom eltölteni, ahol négy és fél hónap vár rám.Arra gondoltam, hogy megosztom az itthon töltött hónapok kisebb-nagyobb eseményeit és mesélek a terveimről.

A Kanári-szigetek a fekete kontinenstől, pontosabban Nyugat-Szahara partjaitól nyugatra, 150-500 km-es távban helyezkedik el. A legközelebbi pontja Lanzarote, a legtávolabbi pedig a kis La Palma szigete – utóbbi nem összekeverendő Palma de Mallorca fővárosával. Nekem a sors úgy dobta a kártyáimat, hogy a kettő között, Tenerifén landoljak. A hét sziget közül egyébként ez a legnagyobb, aminek kifejezetten örültem, mikor szeptemberben megkaptam a behívót. Emlékszem, aznap mindenki tűkön ült és égtek a vonalak, hogy kik azok, akik már megkapták a levelet a téli desztinációval kapcsolatosan. A fő kérdés az, kik kaphatnak télen munkát: általában a szezon közben jól teljesítőknek adatik meg ezt a „kiváltság”, azonban nagyon sokan vannak olyanok, akik csak nyárra jönnek dolgozni, vagy épp időközben visszamondják a téli kezdést, szóval eléggé összetett a dolog. Van pár kollégám, akik Krétán ismerkedtek össze és négyen úgy határoztak, hogy backpack-eléssel körbe fogják utazni Ázsia egy részét a téli időszakban. Épp egyik nap töltöttek fel fotókat Thaiföldről, nagyon klasszul hangzott akkor az ötlet, de annál inkább az, hogy meg is valósították.

Én azon szerencsések közé tartoztam, akiknek első szezon után megadatott a lehetőség, hogy télen is dolgozhassanak. Igaz, teljes téli szezont kértem, ami elsőre nem teljesült, ugyanis az első levélben csak januártól április végéig ajánlották fel a munkalehetőséget, amit el is fogadtam. Úgy gondoltam, szükségem lesz két hónap pihenőre a krétai szezon után, amely egy nagyon jó lehetőség volt számomra, ugyanakkor nehéz hét hónap állt mögöttem. (Ezért is „van” két hónap szabadságom.) Tudtam, hogy ha nem pihenem ki magam, akkor a következő szezont szünet nélkül nehezen fogom teljesíteni: emellett az is közrejátszott, hogy többször beteg voltam, így a szezon végén is, és ezen tények függvényében hoztam meg döntésemet. Aztán három héttel hazautazásom előtt felhívtak a központból, hogy október végén kezdhetnék La Palma szigetén, amit én egy pár órás gondolkodást követően elutasítottam. Majd itthonlétem alatt, november közepén megkerestek azzal a célzattal, hogy Tenerifén tudnék-e előbb kezdeni. Mivel nagyon sok mindent terveztem és még terveim felével sem voltam kész – ami alatt főként barátokkal való találkozást, az új szezonra való készülést és egyéb cuccok beszerzését illeti – így ezt a lehetőséget is két nap gondolkodást követően elutasítottam. Igyekeztem hasznosan tölteni ezt a másfél hónapot: az itthoni teendők mellett volt időm angolozni és egy új nyelvet is tanulni, ami igazi kihívás lesz. A lelket az tartja bennem, hogy a kinti kollégákkal - ha megtanultam az alapokat - el fogok tudni csevegni. Mivel soha nem tanultam latin nyelveket, eleinte a hím és nőnemű főnevekkel meggyűlt a bajom, aztán beláttam, ez hasonló, mint a németben a „der”, „die” „das”. Ezekre nincs külön szabály, meg kell tanulni őket, mert ezen ismeretek hiányában nehéz lesz továbblépni. Összességében igyekszem kihasználni az itthoni időt. No de nézzük, mi mindent zajlott le ebben a jó pár hétben:

Amikor a család - akik meghívtak a privát yacht túrára – Krétán elköszönt tőlem, meghívtak saját magukhoz is és jelezték felém, ha Budapesten járok, ugarjak ki hozzájuk egy kávéra. November közepén egy hétfői napon beutaztam Budapestre, elintéztem ügyes-bajos kis dolgaimat és megbeszéltem a családdal, hogy hol találkozzunk. Elvittek hozzájuk autóval és a nap hátralevő részét egy beszélgetős-activityzős estével zártuk. Rendeltünk hamburgert és mellé egy kis sült krumplit, plusz ezt követően egy nagyon finom Villányi Cuvée bort is megkóstolhattam. Az activity-ben a nehéz feladványok közül az egyik a nőgyógyászati vizsgáló lerajzolása volt. Ez érte a legtöbb pontot és majdnem sikerült is megfejteni a csapattársamnak. Olyan feladvány is volt, ahol a szavakat szinte szótagokra bontottuk – a mutogatós feladványok közül – és úgy próbáltuk meg elmagyarázni a megoldást. Másnap délelőtt a városban jártam, majd délután és este találkoztam egy-egy ismerősömmel, az estét pedig annál a volt csoporttársamnál töltöttem, akik meglátogattak Krétán.

Egy másik napon a közelben lakó egyik barátomhoz is ellátogattam, akinek nővére nemsokára szül és kislányt hoz majd a világra. Vele elmentem a volt főnökömhöz is a Balatonra és jól elbeszélgettük az időt. A kempinges éveim alatt nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki vele és azoknak az éveknek köszönhetem a turizmusban szerzett tapasztalataimat, valamint azt, hogy megtanultam emberekkel „bánni”, aminek telepített idegenvezetői pályafutásom során igen is nagy hasznát veszem.  

Portugáliában jártamkor a szállodában hagytam a vadonatúj laptop-töltőmet. Az utolsó nap reggel hétkor indult a transzferbusz a repülőtérre. Előtte figyelmesen körbenéztem – legalábbis azt hittem, hogy alapos voltam – és úgy gondoltam, minden nálam van. Teljes nyugodtsággal szálltam fel a buszra, majd amint a repülőtér közelébe értünk, észrevettem, mintha könnyebb lenne a táskám. Ezt realizálva egyből beugrott, hogy a laptop-töltő ott maradt a szobában, méghozzá a két ágy közötti résben. Hazaérkezésemkor írtam egy e-mailt a szállodának és megkérdeztem tőlük, találtak-e egy töltőt. Legnagyobb örömömre meglett és kértem, hogy tegyék félre, ugyanis a következő turnusban érkező magyar kollégámmal addigra már felvettem a kapcsolatot és megkértem, hozza nekem haza Magyarországra, aztán majd elpostázza. Áprilisban, mikor odaért, át is vette a töltőt és a tíz napos kurzust követően haza is hozta. Csakhogy, két nap múlva ő már Mallorcán kezdte meg a szezont, én akkor már rég Krétán voltam és a töltőt nem tudta ezen okból kifolyólag elpostázni. Ez idő alatt beszereztem egy másik töltőt. Hazaérkezésemkor novemberben megkértem egy volt kollégámat – mivel ő is kecskeméti – hogy ugorjon át a töltőért a sráchoz és ha Pesten összefutunk, hozza el nekem. A kalandos történet ott folytatódott, hogy a srác nem ért rá, így a volt kollégám a srác anyukájával futott össze valahol a városban és december közepén sikerült átvennem a több ezer km-t megutaztatott laptoptöltőt, amit azóta is boldogan használok. Relatíve keveset tudtam beszélgetni a volt kollégámmal, mivel jelezte, hogy karácsonyi céges vacsorára mennek az egyik étterembe. Épp ráértem, így a Petőfi-hídtól egészen a Margit-hídig elvillamosoztam vele, onnét egy másik villamossal Dél-Buda felé vettem az irányt. Útközben az egyik karácsonyi vásár fahéjas kürtős kalács illatával belengett teret kereszteztem és eszembe jutott, hogy tavaly télen milyen sokszor vettem a Blaha Lujza téren álló kis bódéból saját magamnak „Cinnamon”os finomságot. Eleinte még rosszul is artikuláltam, ugyanis „csinnamon”-t mondtam, aztán kiderült, hogy ez bizony angol szó és helytelenül ejtettem ki, amin egy jót kacagtam.

És végezetül, milyen terveim vannak Tenerifén? Először is bízom benne, hogy négy és fél hónap elegendő lesz arra, hogy a sziget nagy részét felfedezzem és a kirándulások legtöbbjére eljussak. Letöltöttem egy útikönyvet, amiből felkészülök egyrészt az ott tartózkodásomra. Ezen kívül nagyon sok érdekességről olvastam benne. Többek között arról, hogy február végén - március elején rendezik meg a fővárosban - a sziget északkeleti részén található Santa Cruz de Tenerifeben - a szokásos éves karnevált, amely hasonló színvonalú, mint Riói társa. 

 a karnevál egy részlete

 Spanyolország legmagasabb hegye, a Teide is itt található a maga 3718 méterével – a túracipőt már bekészítettem a bőröndömbe. Szeretnék áthajókázni a szomszédos La Gomera szigetére,  búvárkodni az Atlanti-óceánban és megcsodálni a „semmi közepén” lévő elbűvölő víz alatti élővilágot.

Bízom benne, hogy nem csak a Loro Parque-ban, hanem természetes közegben, az óceánban is láthatok delfineket. (Van rá esély az ott lévő kollégák beszámolói alapján. ) 

a híres delfin-show a Loro Parque-ban....

....amely nem csak a delfinekről nevezetes.

Meg fogom nézni a sziget jelképének számító ezer éves sárkányfát és a madarakat, amelyekről a szigetek kapták nevüket. És hogy növeljem a „szabadság-érzetemet”, biztos vagyok benne, hogy motort is fogok bérelni egy napra.

Elöljáróban röviden ennyit, a többivel majd a helyszínen meglepem magam. Nagyon várom már az utazást! 

Egy krétai nyár

November elseje óta itthon töltöm napjaimat, így mivel időmből kitelik és kedvem is van hozzá, így arra gondoltam, hogy egy picit visszarepítem magam a nyárba és a számomra fontosabb sztorikat és eseményeket megörökítem, méghozzá fotók és kommentek formájában. Mivel a naptáramból dolgozom, így dátum szerint is láthatjátok, merre jártam és mikor, egyszóval: let’s go: 

07.20. 

A reptéri csapatépítőre az egyik szállodámban került sor. Ez egy pici, háromcsillagos hotel, ahová kevésbé tehetős vendégek járnak, jellemzően csak éjszakázás céljából. Egy véletlen folytán derült ki, hogy aznap délután, mikor fogadóórám van, kezdődik a buli, így engem is meghívtak. Akkor csak egy húsz percet töltöttem ott, majd megkérdeztem, hogy az este folyamán, ha végeztem a Sea Side-ban, csatlakozhatom-e újra, amire ők igennel feleltek. Előtte jól bevacsoráztam a hotelben és érkezésemkor egy-két pohár alkoholos itallal kínáltak meg. Beszélgetéssel és sok-sok kacagással telt el az este, majd a transzferrel hazafelé indultunk. A kisbuszon az angol kollégák megtartották a szokásos reptéri transzfert „egyéni változatát”, amin szintén jót viccelődtünk.

 reptéri csapat és a kivételesen dolgozó egyén a kép közepén, azaz én

 

07.29.

Minden pénteken zajlott a magyar nyelvű Knosszosz kirándulás, ahol a palotát és a történeti múzeumot lehetett megtekinteni az érdeklődőknek. Ugyan én már jártam itt egyszer, akkor azonban elnarancsleveztük a többiekkel az időt és most úgy gondoltam, rám fér egy kis kultúra. Nagyon sok hasznos információt hallottam és próbáltam memorizálni, érdekes volt látni a freskókat, a hatalmas edényeket és a különböző motívumokat az egyes megállóknál, valamint meghallgatni Minotaurusz és a labirintus történetét.

 A trónterem egy részlete

 Ember méretű tárolóedények, amelyekben gabonát és különböző import termékeket tároltak a palota területén

 A jellegzetes knosszoszi oszlopok mindenütt

 Aranybika: az egyik fele eredeti, a másik rekonstruált

 Az edényeket látván valamiért a sztracsatella joghurt jutott eszembe

 Temetkezési szokás

A palota és a múzeum megtekintése után az idegenvezetővel elmentünk egy helyi olasz étterembe, ahol Carbonara tésztát ettem és egy jó két liter vizet benyakaltam, majd benéztünk egy könyvesboltba, ahol beszélgetés közben kiderült, hogy az idegenvezető nem messze lakik tőlem, a Bakony szívében. Elsétáltunk az erődhöz, ahol még készült rólam fotó, voilà:

 Heraklion erődítménnyel a háttérben. Elég morcos voltam mire sikerült a kép, ugyanis nehezen sikerült elkapni úgy a pillanatot, hogy egy autó se legyen a háttérben.

Miután vége lett a szabadidőnek, visszamentünk a múzeumhoz, ahol a busz már várt ránk. A csoport egyik felét kisbusz vitte a szállodákhoz, a másik felével elindultunk a sziget keleti irányába. Ezen a buszon ültem én is és a busz az első megállónál tett ki. Mielőtt kiszálltam, elköszöntem a vendégektől és az idegenvezető kollégától, majd leszálltam a benzinkútnál. Emlékszem rá, hogy szinte madarat lehetett volna velem fogatni, mert annyira boldog voltam, hogy egy idegenvezetésen részt vehettem: holott nem is én voltam az idegenvezető. Aztán ahogy a főúttal párhuzamosan hazafelé vettem az irányt, láttam a jobb vállam mellett elsuhanni a busz és azt, hogy páran még integetnek felém. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy én ezt szeretném csinálni a jövőben, majd vidáman, szint ugrálva a napsütésben hazaértem, behuppantam az autómba és a kedvenc szállodában beneveztem egy finom vacsorára. 

08.03. 

Water City, azaz a Vízi Vidámparkban tartottuk a középszezoni össznépi összeröffenést, ahol a nyugati és keleti kollégák tartották közös találkájukat egy csúszdázással-kajálással-piálással-beszélgetéssel egybekötött mókán. Érkezésemkor a főnökömmel is összefutottam, akit egy high-five-val üdvözöltem és vetettem bele magamat az élményekbe, íme:

 

A dolog pikantériája, hogy amikor ezeket a sorokat írtam le, valamiért Nyugat és Kelet-Németország, az akkori NDK és NSZK-sok balatoni találkozása jutott eszembe, talán azért, mert hasonló feelinget éltem át.

Aznap az egyik szállodámban leültem a fogadóórámban lévő egyik asztalhoz, majd a szemben ülő angol úriember kedvesen megkérdezte, hozhat-e valamit inni. Nagyon meglepődtem és hozattam magamnak egy citromos Fantát! :)

08.07. 

Aznap a munkát követően a reptérre siettem és elvittem a szállodához az egyik volt csoporttársamat és barátját, akik egy hétre meglátogattak a szigeten. Majd kilencedikén elmentem a szállodájukba vacsorázni, ahol éppen BBQ estét tartottak és nagyon finom steak-et ettem. Előző nap a kedvenc éttermembe vittem el őket egy sajttortára, ahová aztán utolsó nap is betértünk:

Sajttorta isteni meggyel a tetején

barátokkal sajttortázás közben

08.12. 

A híres Palm Beach, azaz a Vai-i pálmás strand. Érdekessége, hogy ezen a helyen egy kb. 5000 pálmából álló erdő található, innét a neve, valamint ezek a pálmák az úgynevezett „ős” pálmák, egy cseppet idősebbek, mint a „hagyományos” társaik.

 Előtérben a strand, háttérben a pálmaerdő

És hogy hol is forgatták anno a Bounty-reklámot? hát itt, Vai-ban! (és a közhiedelemmel ellentétben nem a Karib-szigeteken. :) )

Aznap este elmentünk az kedvenc SENTIDO hotelembe, ahol A la Carte vacsorázhattunk (igen, a jól dolgozó egyéneknek ilyen is jár! ) és hét fogásból álló ételsort valamint egy üveg bort fogyasztottunk el.

 itt már nagyon éhes voltam..

 a hét fogás egyikével

08.18. 

A Sea Side hotel kínai éttermébe voltam aznap este „hivatalos”. Maga a kínai étterem a teraszon helyezkedett el, tengerre néző kilátással és a fedett tetőről, ahol vacsoráztak a vendégek, pici apró, kézzel hajtogatott papírmadarak lógtak le. Erről sajnos a fényviszonyok miatt nem készült fénykép. A vacsora végén egy szerencsesütit is kaptam.

  

08.23.

Kirándulás privát jachttal a Dia szigetre. Jól hangzik, ugye? Jó is volt bizony! A dolog rövid története az előző heti csütörtöki infómra nyúlik vissza, amikor is egy kedves család kitalálta, hogy ők vitorlás helyett privát jachtot szeretnének bérelni három személyre. Nagy nehezen sikerült az irodának elintézni az egyébként, nem „last-minute” kirándulást és hajót, utóbbi így néz ki:

 saját bejáratú jachtunk, négy személy éppen elfér rajta illetve benne. A hajó orránál matracokon is lehet élvezni a napsütést

Miután a családdal közöltem, hogy van egy hajó a jövő hétre és megkérdeztem melyik nap mennének el, ők azt a kérdést szegezték felém, hogy nekem mikor van a szabadnapom. Mit sem sejtve meséltem, hogy jövő héten, kedden. Mire ők egyből rávágták, hogy jó, akkor kedden megyünk! Egy pillanatra megfogalmazódott bennem, hogy „hmm, ez most egy meghívás akar lenni?”. És az is volt!

 a Dia-szigetről visszafelé menet 

 hatalmas óceánjáró hajók a kikötőben - ilyen viszi a vendégeket Santorinire is

 Heraklion kikötője

Az egyik legjobb kirándulásom volt a szigeten, a hajón kiadós ebéd finomabbnál finomabb sütikkel, vízipipás felszerelések is rendelkezésre álltak, szóval a kikötést követően a vízben töltöttem a nap nagy részét, beszélgettem a családdal és a személyzettel is. A kapitány görög, az egyszemélyes hadsereg a személyzetet képviselve pedig egy ukrán lány volt és a nap végére, egy igazán kellemes hangulat kerekedett ki. A nap végén visszatértünk a szállodába, ahol egy rapid kávézást követően még dumáltunk egyet, majd jeleztem a család felé, hogy a reptéren még találkozunk!  Nagyon klassz élményekkel tértem haza.

08.26. 

A repülőtéren többször találkoztam különböző utazási irodák magyar idegenvezetőivel, akikkel elhatároztuk, hogy ezen a napon egy „magyar-partyt” tartunk. Természetesen volt pálinka, egy két tipikus magyar keksz és jó hangulat, Hersonissos városában.

08.30.

Spinalonga, azaz a száműzöttek szigete. Itt is jártam már szezon elején, azonban most magyar nyelvű vezetéssel is részt vehettem rajta, az egyik belga kollégával együtt. Az elején még mókás volt, mert fordítottam neki, aztán a végén kiderült, hogy ő már járt Krétán és emlékszik dolgokra. Elsőként Agios Nikolaos városából elhajókáztunk a szigetre, amit körbejártunk. 

 jómagam, háttérben a hajónkkal és remek kilátással

 a szigeten lévő erődítmény egy része

Ezt követően áthajóztunk egy közeli öbölbe, ahol a parton sütötték a grill lamb-chopsot, amíg mi megmártózhattunk a mélykék színű tengerbe és ugrálhattunk a hajóról a vízbe.

Ebéd után, amit a hajón fogyasztottunk el, Agios Nikolaos városában volt jó másfél óra szabadidőnk, amit a belső-tó „tetején” lévő kis étteremben töltöttünk el, sütizéssel és sok-sok fotó készítésével.  

 a város belső tava, innét csodálatos kilátás nyílik az egész városra

 hangulatos híd a tó lábánál lévő egyik étteremnél

09.01.

Facebookon a hírfolyamban észrevettem, hogy az egyik ismerősöm épp Krétán tartózkodik. Még egyetemen voltunk csoporttársak, nyelv és beszédfejlesztő szakon és estére megbeszéltünk egy találkát. Ő a férjével érkezett és Ammoudaraban – avagy nekem inkább a hotelek miatt AmmoDrama-– foglaltak szállást. Beültünk az egyik gyrosozóba, kértem egy vizet, ők meg befaltak egy-egy gyros-t és elnosztalgiáztuk az időt.

Előtte a Sea Side-ban tartottam infót – ahol az étteremből kijövet egy lánytól a „Helló” szót hallottam. Elég érdekes volt, ahogy kiejtette a szót és eltűnődtem rajta, mivel elég magyarosan hangzott az a helló. Megálltam, majd megfordultam, de azért hezitáltam, mert közel sem voltam benne biztos, hogy magyar animátor lehet a hotelben, hiszen itt vagyok már három hónapja és senkivel sem találkoztam. Aztán lassan megindultam felé, majd ő is felém és üdvözöltük egymást. Mesélte, hogy többször keresett már, csak sosem talált meg. Pici a világ! :)

09.08. 

Aznap este úgy döntöttem, hogy változatosabb étrendet vezetek be a szokásos szállodai kaja helyett, így az egyik tavernába, a Sofas felé vettem az irányt. Előtte hazaugrottam és megkérdeztem a többieket, hogy kinek lenne kedve velem jönni, azonban mindenkinek volt valami dolga, így egyedül mentem el, egyenruhában, valamiért nem volt hozzá hangulatom, hogy átöltözzek. Érkezésemkor jelezték, hogy nincs szabad asztal, így csak bent tudnak leültetni – egyébként a Mezze night-ot, amit kínál az étterem, a cégen keresztül is le lehet foglalni. Rendeltem magamnak egy Mezze-t, valamint egy csokitortát, majd mikor a számlát akartam kérni annyit mondott a tulajdonos, hogy „The bill is from the house!” És hirtelen ez jutott eszembe: „Made my day!” :)

09.09. 

Az egyik régen vágyott szigetre, Kréta déli részétől még néhány fokkal dél-keleti irányba található Koufunissi szigetére mentem el kirándulni. A legtöbb idveznek pénteken van a szabadnapja, így egy másik kollégával mentem volna, ő azonban „alkoholproblémák” miatt úgy döntött, hogy inkább otthon sziesztázik egyet. Megkaptam a délen dolgozó kolleganőmtől a leírást, hogy merrefelé kell mennem és hol parkoljak le az autóval. Lőttem pár fotót Makry Gialos városában, ahonnét egy igazi, fából készült kalózhajó indult, majd megcéloztuk Koufunissi kincses szigetét :

 utcakép

 Makry Gialos kikötője

egy igazi, fából készült kalózhajó!

A hajó kikötött a sziget mellett és a tetejéről is, ami kb. öt méter magas volt, lehetett ugrálni a vízbe. Mivel ez egy archeológiai terület is, így a bátrabbak vízipipával keresgélhettek a különféle tengeri kincsek után. Itt egy jó másfél órát töltöttünk el, majd ebéd következett, ami nálam három pálcika souvlakiban és görög salátában merült ki. 

odaút a szigetre

Ezt követően áthajóztunk a sziget másik felére, ahova már a hajótól motorcsónak-taxi vitt ki minket  és élvezhettük a napfényes tengerpartot. Erről egy videót is készítettem, háttérben a kalózhajónkkal.

 a háttérben a part, a tengeren a kalózhajónk és a csónak taxi, ami kitett minket a partra

A víz kristálytiszta, az idő tökéletes volt, a legjobb időpontot választottam a kirándulásra. Ha Krétán leszek, akkor biztosan vissza fogok menni, fantasztikus volt! A nap koronázásaként az apartmantól pár lépésnyire található tavernában meghívtam magam egy Chicken Gypsy-re és egy baklavára, fagyival.

09.10. 

Másnap reggel, az előző napi kalóriák ledolgozása végett elmentem egyet futni a tengerpartra, majd a következő nap egy száz főből álló hadsereg várt rám az egyik szállodában, InfoMeetinget hallgatni. A cégnek egy külön csoportja volt, az egyik festékgyártó cégtől érkeztek a vendégek– a kirándulásokat nem tudtam nekik úgy szórni, mint a festékszóróból a különböző festékeket, mivel ők már otthon lefoglalták a javát, mindenesetre egy élmény volt ennyi ember előtt beszélni, mesélni a szigetről és a benne rejlő lehetőségekről. 

09.15. 

A kirándulásos programok között szerepelt a romantikus lovaglás is, amire szintén beneveztem. Hogy mitől romantikus, hááát..attól…hogy a hegyekben ügetünk a lovakkal és csodáljuk a tájat.  Miután a kedvenc benzinkutamnál várakoztam a busz érkezésére, egy kis furgonból szólítottak meg, és kérdezték mivoltomat, amire én válaszoltam, hogy én bizony lovaglásra megyek. Behuppantam az anyósülésre, majd a főváros felé vettük az irányt. A sofőr (és a túra vezetője is később) srác nagyon jó fej volt, Ed-nek hívták és végig szórakoztatta a vendégeket. Odafelé menet egy idősek otthonánál is megálltunk, felszedtünk egy nénit útközben – valami ismerősének az ismerőse volt – és Ed arról próbált minket meggyőzni, hogy ő is részt fog venni a programban. A shownak nagy sikere lett, mert mindenki nevetett rajta, de a ló és a néni is megúszta egymás társaságát :) Egy olasz pár – akik Angliában élnek – egy angol pár és jómagam vettünk részt ezen az esti programon. Amint megérkeztünk, megkérdezte Ed, hogy „Are you virgin?” azaz szűz vagy? Hát persze, hogy LÓszűz voltam még! Kicsit féltem is először a paripámtól, aztán megbarátkoztam vele. 

A hegyekbe felmentünk, néha ügettünk, picit vágtattunk is. Nem volt okunk félni,  ugyanis ezek a lovak a maguk nemében „buták”, egymást követik, a vezetőjük jelzésére figyelnek és nagyon el vannak turistásodva. Visszafelé menet készült pár fénykép is rólam, majd helyi ételekből készített vacsorával és borral fejeződött be a program. 

 egy kicsit megvadult a paripa

"Fehér ló fia"

09.16. 

Preveli: a sziget déli részén található maga a település, amely kolostoráról és strandjáról híres. Engem a tenger jobban vonzott adott pillanatban és amellett tettem le a voksomat. A magyar családtól pozitív dolgokat hallottam a helyről – tudjátok, akik meghívtak a yacht-ozásra - így mindenképpen el akartam oda jutni. A folyó és a tenger találkozik, valamint egy pálmaerdő várja az érdeklődőket. Két kollégámmal indultunk útnak. Odafelé menet letettük az autót egy kis tónál, majd flip-flopban, jó pár idegent követve megmásztuk a hegyet, és úgy érkeztünk meg Prevelibe.

 a tenger és a folyó találkozása

Emlékszem rá, hogy amikor a folyóba mártottam bele a lábam, az jóval hidegebb volt, mint a tenger, azonban mindkettő kristálytiszta. 

 pálmaerdő

 hideg és tiszta folyóvíz

Visszafelé már sem kedvünk, sem időnk nem nagyon volt hegyet mászni, így a megfelelő parkolóba érve megkértünk egy házaspárt, hogy legyenek kedvesek vigyenek minket vissza a kiindulóponthoz. Mint kiderült ők épp a nászútjukat töltötték Krétán, Athénból érkeztek egy fekete 116i BMW-vel. Nagyon király volt így tíz perc alatt megtenni azt az utat, ami előtte egy órába telt. Itt aztán felszedtük a járgányunkat, megbeszéltük, hogy a mai napon a benzinszámlát a cég állja, teletankoltuk a kocsit és csapattunk haza Rethymnon keresztül Gouves városába.

09.19.

Gramvousa és Balos: itt is jártam már egyszer, méghozzá a bejegyzésnek a türkizkék lagúna a címe. Anno nagyon tetszett a kirándulás és mivel volt egy extra szabadnap, amit „muszáj volt” kihasználni, így egy csodaszép hajókirándulással egybekötött programon vettem részt. 

 kikötőben lévő, betonból készült vasmacskák

 gramvousai vár

Az előző alkalommal „fentről” nem néztem meg a lagúnát, most azonban a csúszdázást kihagytam és felbaktattam a hegyre, lőttem pár fotót és megcsodáltam a tájat. Olyan érzésem volt, mintha valamelyik Karib-tengeri szigeteken tölteném a nyaralásomat. 

a balosi lagúna...

...és én

 

Az este zárásaként a nyugaton dolgozó magyar kolléganővel vacsoráztam, az Iberostar hotel éttermében. Hát mit mondjak, az ételek választéka és minősége kifogástalan, a szállodába belépve olyan érzésem támadt, mintha egy palotában lennék, egyszóval klassz élmény egy ilyen prémium hotelben tölteni az estét! :)

09.23. 

Ahogyan azt a szezon elején, így most is béreltem egy motort – ugyanazt a nagyrobogót – és a rózsaszín homokos strand felé, azaz Elafonissibe vezetett utam. Tudniillik a sziget 260 km hosszú, ami annyit tesz, hogy az egyik végéből a másikba eljutni négy óra, így hosszú út várt rám.  Óriási szerencsém volt, ugyanis a maradék fél nap szabimat szombat délelőttjére ki tudtam venni, ami azért jött jól, mert a magyar gép eredetileg délután háromkor indult volna, azonban a Travel Service átrakta az indulási időt este tízre. Mikor ezt pár nappal ezelőtt megtudtam, hatalmas örömujjongásba törtem ki, így biztos lehetettem benne, hogy nyugodt tempóban és kényelmesen haza tudok jutni anélkül, hogy rohannom kellene a reptérre. Egész éjjel szakadt az eső, majd reggelre szerencsére elállt, így motorra pattantam és Rethymnoba érkeztem fél kilencre, az egyik Sentido hotelbe reggelizni a nyugati kollégával. A városba is bementem, mivel még nem voltam ott és lőttem pár fotót, majd nyugat felé vettem az irányt, Chania kikötővárosába.

 Rethymno - kikötői világítótorony

A motorozás őrületes szabadságot ad, felejthetetlen élmény volt a város körüli autópálya belső sávjában, a kis hegyi szerpentines utakon az autók között száguldozni. Korábban már jártam itt, azonban a híres bőrutcát meg akartam keresni, valamint a sétányon egy baklavát enni és egy cappucinot inni, a kikötőre néző kilátással, íme:

piac

 egy igazi különlegesség, a kardhal

 cozy corner

a híres bőrutca, mindenféle bőrből előállított termékkel

vászontáskák, viszont szerintem nagyon mutatósak

  a legjobb olyan gép, amelyet valaha készítettek -a drótszamár - ez olvasható az asztalon

kikötői mecset

hangulatos taverna ötletes székekkel és asztalokkal

 baklava és cappuccino

Ezt követően Kamposba érkeztem meg a szállásomra, ez egy pici kis település, teljesen körülfonva hegyekkel. 

Gyors becsekkolás és átöltözést követően Elafonissibe vezetett utam. Mivel nem volt kedvem még egyszer öltözni, ezért flip-flopban, rövidnadrágban és kabátban indultam útnak, elég viccesen néztem ki. A strandon jó két órát töltöttem, következzenek a képek:

 homokdűnék - a tavalyi bulgáriai nyaralásomra emlékeztetett, ahol is a strandot hasonló dűnéken keresztül kell megközelíteni

 a rózsaszín homokos strand

 állítólag azért rózsaszín a homok színe, mert a sziklák által széttört korallok azt megszínezik

A krétaiak figyelnek élővilágukra

Lassan lehűlt a levegő, így a hazafelé tartó úton átugrottam Falasarnába naplementét nézni és a szálláson a ház által készített ételekből fogyasztottam el a vacsorámat.

A sziget legnyugatibb pontján, Falasarnában

a vacsora házi készítésű ételekből : csirkemell, görög saláta és egy kis töltött cukkini

Másnap reggel 16 fokra ébredtem, szerencsére kesztyűt is vittem a motorozáshoz, így nem fagytak le az ujjaim: útközben megálltam és lőttem pár fotót a sziget nyugati széléről is. 

 

 Mivel belefért még az időmbe, így a Kournas-t, Kréta legnagyobb édesvízi tavát vettem célba. A tó érdekessége, hogy míg az egyik felén turisták, addig a másik oldalon teknősök napoznak. Utóbbiakat sajnos nem volt időm meglesni, valamint ahhoz, hogy lássuk őket, vizibiciklivel kell áttekerni a tó túloldalára. Cserébe pici teknősöket fotóztam és gyönyörködtem a tájban.

Hazafelé menet szusszantam otthon, és mivel tengernyi idő állt rendelkezésre délután négyig, így egyenruhát öltöttem és elmotoroztam Agios Nikolaos városába, ahol ettem egy finom ebédet és egy sütit. Ezt követően meglestem a várost a hegyekből is, ugyanis azt Kréta Saint-Tropez-jának is hívják, mivel hasonlóan néz ki.

Agios Nikolaos a hegyekből

 útitársam a két nap alatt

Végül a szállodámhoz mentem, megtartottam az infómat és este leadtam a vasat az üzletben. A két nap alatt 648 km-t tettem meg, hatalmas élmény volt!

09.24. 

Miután leadtam a járgányt, autóba ültem és a reptérre hajtottam a magyar vendégeket elbúcsúztatni. A reptéri magyar főnök barátnőjének születésnapja volt, amelyet egy tortával ünnepeltek meg és én is kaptam egy szeletet belőle.

09.27. 

Aznap este megbeszéltem az egyik német kolléganőmmel, hogy a Sea Side hotelben kipróbáljuk a helyi tavernát. Előtte a szomszéd hegyen lévő hotelben vártam rá és a bárban, az egyik asztalon felejtettem az órámat. Ezt később sem vettem észre, csak másnap konstatáltam, hogy eltűnt az órám. Abban a pillanatban eszembe jutott, hogy valamelyik szállodában hagyhattam. Felhívtam a Sea Side-ot, ahol semmit sem tudtak róla. Majd az Athina Palace következett. Mikor az óra után kérdeztem, egyből azt a kérdést szegezték hozzám, hogy: ”egy ezüst színű óra?” Erre én egyből rávágtam, hogy IGEN! Nagyon boldog voltam, hogy az amúgy ajándékba kapott órám meglett, mondták, hogy mehetek érte, a széfbe rakták. Mivel én akkor már más hotelcsomagot kaptam és nem jártam a szállodában, így megkértem a kollégámat, hozza el nekem, amit aztán csütörtökön oda is adott. Megfogadtam, hogy soha többet nem vetem le az órámat, bárhol is leszek.

09.29

Az egyik belga kolléga hazamenetele előtti utolsó napját töltötte a szigeten. Ezen alkalomból egy partyt szerveztünk neki, ami töménytelen alkoholfogyasztásból állt. Érkezésemkor, este tízkor már a többiek egy üveg magyar pálinkát elfogyasztottak. Kellemesen meglepődtem, hogy a reptéri magyar főnök is ott van, akitől származott a pia, mivel előtte azt mondta, hogy otthon marad. Beer-pong-oztunk, amiben persze a számomra kevésbé kedvelt italoknál valamilyen „véletlen” folytán rám esett a választás. Az ünnepelt hamar befejezte az estét és a lépcsőről, a szobájába beesve töltötte a hátralévő időt, amíg mi többiekkel beszélgettünk és mókáztunk.

09.30. 

Az előző napi bulit követően ott aludtam a szervezők házában az egyik üres szobában, így másnap az ébredés és valami jellegű élelem beszerzését követően elhatároztam, hogy megnézem a CretAquariumot. Nagyon sokféle halat, cápákat, polipokat, pici és nagyobb medúzákat láttam és rengeteg információt találni a Földközi-tenger élővilágáról. Az egyik akváriumban egy hatalmas cápa úszott, szabályosan rettegtem, mikor felém közeledett, annyira félelmetesek voltak a fogai. Lőttem pár fotót a kedvenc színes halaimról és videó is készült, íme:

a szerencsét hozó aranyhal 

 lila tengeri sün

színes halak sokasága

Némó nyomában

a nagy fehér cápa - nem ám, azt hiszem, pöröjcápa volt

 

Némó nyomában - avagy pár színes hal

Octopus mozgásban

a rettegett fenevad - nagyon sok más hallal együtt úszott halál nyugalomban, a medencében

10.01. 

Október elsejét írtunk: eredetileg a labirintus parkba szerettem volna eljutni (akit bővebben érdekel, ezen a linken talál információt. Mint kiderült, pont aznap zárt be, így más alternatíva után kellett néznem. Aggodalomra semmi okom nem volt, hiszen a tarsolyomban lapult a B-terv, vagyis inkább M, azaz Majom terv. A főnököm már járt az Amazonia Parkban és  láttam a fotóin, hogy csinos kis gyűrűs farkú makik ugráltak rajta. Ez az ötlet kiválóan passzolt mind a kedvemhez, mind pedig az időjárási viszonyokhoz, így a park felé vettem az irányt az egyik kollégámmal. 

Elsőként papagájokat, szamarakat, pici majmokat és teknősöket néztünk meg, majd az ügyeletes gondozó srác jelezte, hogy 16:10-kor menjünk a fenti ketrechez, indulhat a majom etetés!

kíváncsi majom

Mielőtt felmentünk volna a makikhoz, más majmokkal is találkoztunk, amiket szintén megetetett a gondozója. 

 

 A ravasz majom mivel látta, hogy a gondozó a zsebéből szedi elő a pattogatott kukoricát, így egy idő után, mikor üres volt a srác keze, a zsebéhez nyúltált.

A lemur catta egy veszélyeztetett faj – ebben a parkban egyébként veszélyeztetett fajokat őriznek, papagájokat, teknősöket, majmokat és egyéb állatokat – és Madagaszkáron kívül a világon szinte máshol nem is él – az állatkerteket leszámítva. A park különlegessége abban rejlik, hogy te is bemehetsz a majmok közé – egy majommal több volt a ketrecben..:) – viszont őket tilos megsimogatni, különben megharapnak. Emlékszem rá, hogy amint a ketrechez közeledtünk, már lógtak is az állatkák hosszú farkukkal a kerítésen és várták a… kaját! 

 kíváncsi maki

Ugyanis az volt a csali, amivel oda lehetett hívni őket hozzánk. Amint beléptünk, a gondozójuk pop-corn-t osztogatott nekik és egymás után egyik vállamról a másikra ugráltak, előfordult, hogy egyszerre három maki volt rajtam: egy a fejemen és épp a hajamat tépte, a másik a jobb vállamon, a harmadik pedig a kezemen csimpaszkodott. Óriási élmény az, amikor a maki a pici kis kezével rajtad mászkál! :)

egy majommal több.. 

 szándékosan tettem fel négy hasonló képet: a majom egyiken sem néz a kamerába - érdemes gyorsan egymás után végignézni őket

azt hiszem, itt épp útban voltam neki

Végig nevettem azt a tíz percet, amíg a ketrecben voltunk, nagyon jól éreztem magam, szívesen visszamennék. Egyébként a makik ravasz állatok, az egyik angol srác napszemüvegét ellopták, majd a biztonság kedvéért ketté is törték azt, hogy még véletlenül se használhassa. Azóta beszerzett egy másikat! :)

10.02.  

Szamária szakadék: Korábban már volt szó a blogban a szakadékról, most azonban sikerült is eljutnom, természetesen ez is egy véletlen műve. Egy héttel korábban az egyik szállodában voltam, mikor is hatalmas eső zúdult a szigetre, ami akkor volt, az autók kerekeinek a negyedét ellepte a víz és mindenhol tócsák hevertek. Az egyik angol kolléganővel ebédeltem és valahogy szóba jött, hogy ők ezen a vasárnapon a szakadék megmászására készülnek, így ha van kedvem, csatlakozhatok. Meg is szervezték az egészet, lebeszéltek mindent az irodával és aznap reggel hatkor szedett fel a busz a szokásos benzinkúttól. Három és fél órát buszoztunk, ugyanis a szakadék a sziget nyugati részén található. Ezer méterről indultunk lefelé, egészen a Líbiai-tengerig. Maga a túra útvonala 12,8 km, amely hat óra alatt teljesítendő. 

a kiindulási ponttól így néz ki a táj

 biztonságosan kiépített túraútvonal....

....amelyet a sziklákon lévő pici bábukkal is jeleznek 

Egy belga kollégám és jómagam ezt három és fél óra alatt tettük meg, hozzáteszem, hogy végig lefelé mész, hatalmas sziklákon átlépve, így elég megterhelő a vádlidnak, mivel támasztanod kell magadat. ( jó pár napig a vádlim is jelezte, hogy problémái vannak a járással…) 

angolok, belgák és magyarok találkozása

A táv felénél bevártunk még pár embert és a többiekkel a tengerparton találkoztunk. Egyébként még korábban, az egyik magyar vendégemmel beszélgettem a Szamária-szakadék kirándulásról, aki ennek apropóján hozta fel azt a kifejezést, hogy curvatura major illetve curvatura minor, ami a gyomornak a görbülete latinul ( később elárulta, hogy ő sebészorvos Németországban), mivel a túra útvonala ahhoz hasonló, íme a két fotó:

a túra útvonala....

 ....és a gyomor egy szakasza

10.13. 

End of Season Jolly, azaz szezonvégi záró buli, ahová szintén a sziget apraja-nagyja, valamint a kirándulásszervező cég kollégái is a meghívottak sorát gyarapították. A bulira Stalisban került sor az egyik tengerparti tavernában, ahol étellel-itallal kínáltak minket. A mézes pálinkájuk nagyon ízlett, ajándék gyanánt hoztam volna haza belőle, de sajnos a szezon végére már nem maradt, így máshonnét szereztem be. Jó volt látni azokat a kollégákat, akik lassan elköszöntek tőlünk és/vagy hazamentek, vagy egy másik távoli desztináción folytatják munkájukat.

10.14. 

A csapatvezetőnktől ajándékba kaptunk egy éjszakát a Blue Marine szállodában A La Carte vacsorával egybekötve. A hotel Agios Nikolaos városához közel esik. Rajtam kívül mindenki angol volt, így ezen a nyelven folyt a társalgás. Az előző napi történéseknek köszönhetően hamar nyugovóra tértem aznap este, másnap reggel viszont szeles, ugyanakkor gyönyörű kilátás fogadott, íme: 

10.15. 

Aznap három külföldi utazási iroda kollégái gyűltek össze, hogy egy grillezős-beszélgetős estét tartsanak. Nagyon sok kedves embert ismertem meg, egy hatalmas medencés háznál rendezték meg – a medencében akkor már nem volt víz és estére is eléggé lehűlt a levegő, szóval a partynak ennek a része most elmaradt. Vettem magamnak egy nagy szelet csirkehúst, paradicsomot, a grillt és a többi hozzávalót a jó hangulattal együtt az ott lévők biztosították. Elég vegyes volt a társaság, belgák, franciák, angolok, németek és személyemben a magyar náció kollégái is „képviseltették” magukat. Készült egy közös csoportkép is illetve I have never ever..” játékot is játszottunk, mókás fordulatok jöttek ki belőle:

estére már hideg volt és kellett is később a pulcsi

10.24. 

A reptéri magyar főnökkel megbeszéltük, hogy ugyanazon a napon legyen a szabadnapunk egy főzéssel egybekötött összeröffenés erejéig.  Szezon elején vittem magammal jó minőségű magyar fűszerpaprikát, és az este menüjeként a csirkepaprikásra esett a választás, nokedlivel, amely mellől a jó magyar pálinka se hiányozhatott. Mikor odaértem hozzá konstatáltam, hogy a legfontosabb alapanyagot, a fűszerpaprikát otthon hagytam, így volt egy utam még haza, aztán szépen lassan, telefonos segítséget igénybe véve elkészítettük a vacsorát. A húst egy picit túlfőztük, a nokedli egy kicsit nyers lett és még mellé palacsinta is készült, amihez a később csatlakozó német kolléga hozott lekvárt. Az estének a pálinka hatását figyelembe véve hamar vége lett, mindamellett beszélgettünk, kártyáztunk és jól éreztük magunkat.

11.01.

Hazaindulásom napja: Aegean Airlines légitársasággal repültem haza, így 46 kg állt rendelkezésemre. Ebből csak 35öt használtam ki, ami több mint elegendőnek bizonyult. Elsőként Athénban landoltam egy jó 50 perces utat követően, majd ott négy óra várt rám. A repülőtér egy része éppen felújítás alatt állt, így elég nagy volt a felfordulás. Ettem egy ebédet és az ott lévő múzeumot is megnéztem, ahol a reptér építése előtti állapotokat, valamint az akkor feltárt kincseket őrizték. A vasmadárba beszállást követő két órán belül pedig a bécsi repülőtéren találtam magam, ahol a szüleim izgatottan vártak rám, akik végül hazahoztak.

Úgy hiszem, hogy egy nagyon szép szezont töltöttem el Kréta szigetén és örülök, hogy görög földön landoltam telepített idegenvezetős pályafutásom első szezonjában. Viszlát Kréta, bízom benne, hogy egyszer még találkozunk! Ya-Su!