Hippokratész szigetén

07.15 15:45

Éget a nap. A délutáni szieszta időmet és a jó időt kihasználva azt a tengerparton töltöm, és egyre jobban érzem a Nap perzselését. Felpillantok és a fejem felett sirályok röpködnek: a sirályokat hallani nem hallom, csak látom, ahogy a levegőben vitorláznak a part közelében. Ahogy felülök a napágyra, észreveszem, hogy a parton és a szalmával borított napernyők alatt is gyerekek játszanak. Gyakran hallom azt a szót,hogy „ochi”, amit mára már megtanultam, hogy nemet jelent. Elfelejtettem elhozni a szalmakalapomat és ezért kicsit fáj a fejem és végül konstatálom, hogy a napon aludtam el. 

07.20. 01:31

Hatalmas robajra ébredek. Olyan, mint amikor egy nyerges vontató robog el a ház előtt. Ez azonban nem lehet, ugyanis a szobám ablaka belső udvarra néz és az utcafronti épület előtti útra nem hajthatnak be kamionok. Felülök az ágyam szélére: azt veszem észre, hogy minden mozog és a robaj sem hagyott alább. A teraszajtóm nyitva és a kintről jövő zaj egyre jobban hangosodik. Balra pillantok és a tükör hevesen balra-jobbra mozog, olyan, mint egy horror filmben, majd egy pillanatig félelemérzés fog el, de a következő másodpercben már tudom, hogy ez bizony egy földrengés. Az egész nagyjából tíz másodpercig tart, amikor is hallom, hogy kintről kiabálnak, hogy „raus, raus”!. Mikor véget ér a rengés, hallom az autók riasztójának zaját és a város szinte feléledt.  A teraszomra kinézek, ekkor már a szomszédjaim is ott vannak, és amikor lenézek a folyosóra a második emeletről, látom, hogy mindenki elhagyja a házat, így én is gyorsan felöltözöm, kezembe veszem a telefonomat, a pénztárcámat és lemegyek a többiek után, szinte utolsóként. A kollégák között is nagy a pánik és mindenki az irodába tart, az egész utca kiürül, sorban állnak az autók a piros lámpánál, mert a legtöbben a hegyekbe menekülnek, ugyanis félnek egy esetleges cunamitól. Aznap éjszakát az irodánál töltöttük és a kocsiban aludtam pár órát, majd másnap reggel megtudtuk a hírekből, hogy 6.5-ös erősségű tengerrengés rázta meg az egész szigetet. Két napig még az autóban aludtam, mivel több utórengés is bekövetkezett, sőt még másfél héttel később is néha napközben lehetett érezni pár gyengébbet, de most már minden rendben van, és az élet megy tovább, nekem nem esett bajom.

Lassan négy hónapja érkeztem meg erre a felülről nézve madár alakú szigetre, Koszra. Miután úgy gondoltam, itt az ideje a cégváltásnak, elküldtem a „kék mezesekhez” is a jelentkezésemet, akik egy sikeres müncheni interjú után úgy gondolták, hogy erre a meseszép görög szigetre „száműznek”. Később kiderült, a bevezető akadémiát követően, semmi sem történik véletlenül: A tréning végén kis körben álltunk, a mentorokkal közösen koccintottunk egy pohár pezsgővel, majd az egyik srác, aki Münchenből anno velem együtt repült Koszra, megkérdezte, hogy kettőnket ugye azért küldtek Koszra, mert anno a felvételin ott volt a főnökök főnöke. Erre a mondatra a két mentor egymásra nézett, nem szóltak semmit, összemosolyogtak és érezni lehetett, hogy bizony jól gondoltuk.... Az interjún jeleztem, hogy Görögországban szeretnék dolgozni egy olyan helyen, ahol még nem voltam. Valahogy a kiküldetési levél érkezéséig végig az volt bennem, hogy ismét Krétán leszek, aztán mikor elolvastam a levelet és Kosz szerepelt benne, írtam egy üzenetet az itt dolgozó (most már volt) kollégámnak, aki örömében felhívott és egy jót beszélgettünk. Válaszoltam a placement-es kollégának, hogy április elején is tudok kezdeni, amire ő azt az üzenetet küldte, hogy az akadémiát a hónap közepére tervezték, de ha előbb akarok kezdeni akkor Krétára kellene mennem, de mivel az interjún jeleztem, hogy én már voltam ott, ezért helyeznek ki Koszra. Én ezt akkor is és most is egy nagyon kedves gesztusnak értékelem. Gyakorlatilag ez volt az első momentum, amivel elkezdődött az a sorozat, hogy a cégnél emberként bánnak velem, és ha kérek valamit és annak helye van, akkor az teljesül. Ez a mindennapi munkám során is megnyilvánul, ettől jól érzem magam, kiegyensúlyozott vagyok. Azért itt sem kolbászból van a kerítés, ugyanúgy kell dolgozni, mint más máshol, de a szabadidő az szabadidő. 

Szeretek reggelente a teraszomra kiosonni, ugyanis ha jobbra tekintet, akkor látom a tengert. Még ha csak egy pici kis szegletét is a házak között, az úttest vonalát követve, annak is örülök.  Aztán ahogy reggeli készülődés után a hotelek felé veszem az irányt, lassan megérkezem reggeli első szállodámhoz. Mostanában egyre többször a tengerpart mentén futó utat célzom meg, ahol homokdűnék mellett elsuhanva gyönyörködhetek a hullámokban és kocsiban szóló zene helyett a tenger morajlását hallgatom. 

Amikor csak fogadóórám van, a medencénél szoktam ülni egy kávé vagy épp egy frissen facsart narancslé társaságában és nézem, ahogy a vendégeknek különböző animációs programokat tartanak a mindig vidám és jókedvű animátorok: a „ki tud több vizet kifacsarni egy törölközőből” játéktól kezdve az úszógumiban versenyúszáson át egészen a vízi gimnasztikáig.

Apropó, szabadidő: heti egyszer egy nap és kétszer fél napot kaptunk, kéthetente team meetinget szerveznek az egyik fél napban, és délután egytől ötig is tiéd a világ. A délutáni szieszta a főszezonban kevésbé létezik, én legtöbbször igyekszem ezt is megtartani és mint ahogy azt a bevezetőben is írtam, napozom vagy úszom egy jót a sós tengerben. A legjobb, mikor csak lebegek a víz felszínén, ehhez a sótartalom miatt meg sem kell erőltetnem magam. 

A szezon elején megkérdeztük a főnökünket, hogy egy nap egy kocsival körbejárhatjuk-e a szigetet: (mármint ami a céges elszámolást illeti) erre igenlő választ kaptunk,így a főbb helyeket felfedeztük és körbeautóztuk a sziget főbb látványosságait, révén csak egy 50 km hosszú szigetről van szó, íme:

 görög templom az egyik település bekötő útja mellett

a templom belülről

Poszeidón szoba Mastichari kikötőjében

az éttermek előtt felakasztott és szárított polipok azt jelzik, 

hogy itt frissen készítik a halételeket

a 10 km hosszú Kamari-öböl, ahol egymást követik a szebbnél szebb strandok,

köztük a Paradise Beach, ahol a tenger aljáról buborékok jönnek fel a felszínre

Antimachiánál található aktív szélmalom

Többször is jártunk a legmagasabban fekvő településen, Zia-ban, ahonnét a naplementét lehet a legjobban megcsodálni, ugyanis a Nap, amikor lenyugszik Kalymnos szigete mögött, visszatükröződik a tengervízben, így egy dupla-effektus jön létre, melynek következtében mindent tűzpiros fény borít be:

Kilátás Zia-ból Pserimos szigetére

a faluban lévő egyik taverna

A klasszikus szigettúrán is részt vettem, ahol többek között ellátogattunk az Aszklépionba: itt gyógyított Hippokratész és különböző orvostudományi kutatásokat végzett:

Aszklépion háttérben Törökországgal

überall sind alte Steine zu gucken

Még az akadémia alatti egyik nap Bodrumba, Törökországba is ellátogattunk. Egy órás hajóút vette kezdetét, majd ezt követően megcsodáltuk a kikötőt, a szélmalmokat és egy ásatáshoz is ellátogattunk. Itt egy szentjánoskenyérfa gyümölcsét kóstoltam meg: ez egy hüvelyes növény, amelynek a magja állítólag szerencsét és pénzt hoz, így egyet én is beleejtettem a táskámba. Az idegenvezetés végén egy igazi török szuvenírüzletbe kísértek be minket. Soha nem jártam ilyen helyen: egy mozgólépcső vitt le minket az üzletbe, ahol függönyök választják el a hatalmas termeket. Mindenhol csillogó ékszerek, öltönyös, nyelveket beszélő helybéliek várják a kedves vásárlókat. Mivel tudták, hogy idegenvezetők vagyunk, így hagytak minket kibontakozni és körbesétálni. Az épületet tudatosan úgy alakították ki, hogy egy bejárat van és kimenni csak akkor tudsz, ha átsétálsz rajta, tehát esélytelen, hogy valaki elbújjon a labirintusban anélkül, hogy egy eladó észre ne venné: a törökök ugyanis mindenáron el akarják adni portékáikat, amiért hajlandóak a vevő számára jobb árat is kialkudni.

Én a vásárlás részét kihagytam, azonban emlékszem arra, hogy nagyon szomjas voltam és véletlen ott termett előttem egy pincér, aki a kezében egy tálcán frissítő italokat tartott. Elvettem egyet és nagyon ízlett, teljesen szomjcsillapító volt. A végén kiderült, hogy ez a gránátalmalé, soha életemben nem ittam ilyen finom üdítőt. A „vásárlás” végén az első busszal visszavittek minket a kikötőbe, ahol egy török gyrosra meghívtak minket, majd sétáltunk egyet a kikötőben a luxusyachtok és fából készült vitorlások között (utóbbiakat egyébként belülről is meg lehet tekinteni) és a nap végén élményekben gazdagon hazafelé vettük az irányt. 

Érkezésünkkor a kikötőben található kastély fogadott minket....

...amelyre a hegyekből is csodálatos kilátás nyílik

a régi kikötő...

...és jómagam a háttérben Kosz szigetével

bazár utca egy részlete

a Starbucks itt sem hiányozhat...

...ahogy a török kebab sem

Az egyik vendég mesélte, hogy tavaly Törökországban járt és az egyik üzlet előtt sétált, majd a kirakatban rápillantott egy táskára. Az eladó ezt meglátta és szinte erőszakkal tuszkolta be az üzletbe, hogy vegye meg a táskát. A vendég zöld színűt kért, amiből több is volt, végül mégsem döntött a táska mellett és az eladó teljesen felháborodva, szinte szidalmazva már-már könyörgött, hogy vegyék meg a portéjákát: ugyanis a törököknél az a szokás, hogy ha valaki bemegy egy üzletbe, akkor annak valamit vennie kell: ez az ő kultúrájuk és azt hiszem ez így van rendjén.

Szűk utcák, mindenütt fehérre meszelt házak kék keretes ablakokkal: sokan így azonosítják Görögországot. Elég sok helyen ez igaz is, mint például Nisyros szigetén, ahol nekem is szerencsém volt megvetni a lábamat egy nap erejéig. Ez a sziget egy aktív vulkán és Európában egyedülálló módon ennek a vulkánnak a kráterébe is lemászhattam. Persze itt nem fortyogó lávára kell gondolni, hanem pusztán kémiaórára és felfelé áramló forró gőzre, de azt hiszem, beszéljenek a képek:

10 perc sétát követően a falu 90%át megismertük és

megérkeztünk a főtérre...

...ahol partmenti házak és....

szebbnél szebb lakóházak fogadtak minket

majd a szerpertineken keresztül megérkeztünk Nikiába....

ahol a kis utcákon keresztül eljutottunk...

a kilátóhoz, ahonnét a kürtőre és a kráterre nyíló kilátásban

gyönyörködhettem

ez egy spontán készült fénykép: az egyik kollégámat kértem meg, hogy gyorsan lőjjön egy képet rólam mielőtt a nagy csoport elhúz mellettünk

a kráterbe vezető út...

.....és én háttérben a kráterrel...

 

amelyben fumarolok találhatók: ezek azok a rések, 

ahol a vulkán "lélegzik"

majd egy kikötői sütit és kávét követően hajóra szálltunk....

 ...és Naplementében értünk haza

A szezon elején már elhatároztam, hogy meglátogatom Rodosz szigetét, ahová eredetileg is készültem, már ami az idei nyarat illeti. Egy napot töltöttem ott és elmotoroztam a számomra legérdekesebb helyekhez: 

elsőként a Ladiko-öböl felé vettem az irányt,

ahol találkoztam két kollégámmal és ebédeltünk egyet

 

 majd a lindoszi fellegvárat közelítettem meg:

emlékszem a pillanatra, amikor motorral a szerpentin tetejére értem és megláttam 

az Akropoliszt, fantasztikus volt!

 kávéval is vízzel frissítettem fel magamat....

..és legszívesebben beleugrottam volna a kristálytiszta vízbe!

idő szűkében továbbhaladtam a mesés rodoszi óváros felé....

....ahol már szinte középkori lovagnak érzi magát az ember...

a sok autentikus épület....

...a középkori templomok....

korabeli városfalvak és....

a Fellegvár láttán!

A délutánt fotózással és nézelődéssel töltöttem és sétálgattam a szélmalmok között:

az Óváros a kikötőből szemlélve

Másnap reggel indultam vissza az express hajóval Kosz szigetére, ahol útközben még Simi halászkikötőjéről is készítettem képet:

Tervezek még átugrani a szivacshalászok szigetére, Kalymnosra, esetleg Samosra vagy Pathmosra is, valamint az egyik szabadnapon bérelünk a többiekkel egy kabriót és a sziget nevezetesebb helyeit ismét bejárjuk. Kosz egy átlátható, Krétához képest pici sziget, azonban úgy hiszem, hogy egy szép szezont fogok itt is. És mivel már augusztus van, így kívánok mindenkinek Kalo Mina-t, azaz kellemes hónapot! :)