Első napok Tenerife szigetén

¿Habla español?" 

Azaz, beszélsz spanyolul? Kérdezte tőlem az egyik szállodánál lévő portás, akinek feladata a bőröndök trolira pakolásában és a sorompó le-fel nyitásában rejlik. Minden reggel, mikor megérkezem a szállodához, kedvesen mosolyog és kérdezi tőlem spanyolul, hogy milyen új szót tanultam előző nap. Amikor épp nem jut eszembe semmi, akkor általában az “amigo-val” lepem meg és a trolimat magam után húzva rohanok be a recepcióra.  Nagyon jó arc az öreg, tipikusan az a személyiség, aki ha valamit mondd, a nevetőizmaid már két tizedmásodpercet követően elkezdenek rázkódni és ez alól én sem vagyok kivétel. Az egyik beszélgetésünk során kiderült – anyway, én nem beszélek spanyolul - hogy ő Kubából érkezett. Először nem értettem honnét származik, aztán mikor kibökte Fidel Castro nevét, egyből világossá vált. Természetesen ő a spanyolon kívül semmilyen más nyelvet nem beszél, mégis legtöbbször a szövegkörnyezetből kitalálom, mi is a mondanivalója.

Egy másik alkalommal ugyanez a portás érkezésemkor odajött az autómhoz, mivel hallotta, hogy hangosan szól benne a zene. Csak a kezét és a fejét csóválta, így elsőre nem értettem, mit akar mondani. Lejjebb vettem a hangerőt és leengedtem az ablakot, majd közölte, hogy ez a magyar zene amit hallgatok nem jó és spanyol dallamok az igaziak. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy a kocsiban lévő CD-n Enrique Inglesias-tól a Bailandót is felmásoltam. Gyorsan előkerestem a zeneszámot és portás a hüvelyujjavál jelezte, hogy valami hasonlóra gondolt.

Ilyen és hasonló kis történetekel indult el Tenerifei “kirándulásom” első hónapja. Január másodikán érkeztem a kacsa alakú szigetre, aminek már lassan egy hónapja – a hivatalos megfogalmazás szerint, ha ránézünk a térképre, akkor ez a sziget bizony egy kacsát ábrázol: szerencsétlennek a lábai azonban elvesztek az óceán mélységeiben (ezt a mondatot legtöbbször megemlítem az infóm elején is, amit legtöbbször pozitívan értékelnek a vendégek). A Wizz Air budapesti járatát vettem igénybe és “laza” öt és fél órás kaland után megérkeztem a célállomásra. Az úton a körülöttem lévők végig “szórakoztattak”, így sem olvasni, sem aludni és egyáltalán kikapcsolódni sem tudtam, annyira hangosak voltak. Leszállást követően, a terminál hosszú-hosszú alagútjain átsétálva megérkeztem a bőrönd-szalaghoz, ahol hosszas várakozást követően épségben vehettem át két nehéz táskámat és úgy, ahogy a legtöbb utazási irodás vendég is, a Sunny Heart felé tartottam. A pultnál már várt rám a Team Managerem, aki kedvesen fogadott és az egy éjszakára tervezett szállás felé vettem az irányt. Ugyanis aznap az új csapatból egyedül én érkeztem, a többiek egy nappal utánam. A szálláson nem volt internet, így az utcán sétálgatva,  Wi-Fi után vadászva bolyongtam plusz némi élelmet keresve sikerült mindkettőt bezsákmányolnom. Így éhségemet is lecsillapítottam és szüleimet is, akikkel tudattam, hogy sikeresen földet értem. Sosem értem, miért aggódnak, hiszen repülőgép még nem maradt fenn. :)  A szálláson egy utcára néző szobát kaptam, ami nagyon hangos volt, így csak nehezen aludtam el, viszont abban a tudatban, hogy másnaptól kezdve egy héten át egy szállodai szobában lelem nyugalmamat. A főnökömtől megkaptam a kezdők borítékját, amiben a heti terv és többek között az is szerepelt, hogy második napon kirándulni fogok La Gomera szigetére. Mindezt egy Jeep Safari keretein belül, következzenek a képek:

szemben a vulkáni lávafolyam nyoma látható - elsőre mikor megláttam, 

az jutott eszembe, hogy ha hóval fedett lenne, akár kis túlzással síelni is lehetne rajta

A kirándulásra egyébként vendégekkel mentem, nagyon élveztem a szerpentines-kanyargós hegyi utakat és az egy-egy órás hajós utat. 

 szerpentinek mindenütt

 kilátás a hegyek között fekvő településre

Délben ebéddel vártak minket, ahol helyi levest szolgáltak fel, amelybe gofio-t szoktak szórni. Ez anyagát tekintve hasonló a liszthez, viszont az íze teljesen egyedi világot képvisel. A kiadós ebéd végén egy kis műsorral leptek meg minket a szervezők: a helyiek füttyel kommunikálnak egymás közt. (Tenerifén is tapasztaltam párszor az utcán sétálva és ezt a fajta kommunikációt a mai napig tanítják a szigeten lévő iskolákban) A játék úgy kezdődött, hogy kiküldtek egy ember a teremből, majd elrejtettek egy sapkát a szék mögé, továbbá egy kalapot tettek az egyik vendég fejére. Ezt követően visszajött emberünk és a másik “elfütyülte neki” spanyolul, hol találja az elrejtett tárgyakat. És lám, megtalálta! Hatalmas tapsvihar kerekedett ki, nagyon sokáig ujjongtak a vendégek, a végén még az “Hasta la vista, baby”, Auf Wiedersehen, Good bye és a Ciao is elhangzott, fütty nyelven.

                                                         Aloe-vera ültetvény            

 

                                                   a banánfa termése és jómagam
A Facebookon egy időre a profilképemet átállítottam egy olyan fotóra, ahol ugyanezekkel a banánokkal vagyok látható - csak éppen a kép másik oldalán állok - . Az egyik volt kollégám írt egy üzenetet és azt kérdezte, hogy Tenerifén vagyok-e, mert szívesen találkoznának velem. Megbeszéltünk egy időpontot és ott azt mesélték, onnét sejtették, hogy a szigeten tartózkodom, hogy megnézték a banánok méretét. Ugyanis ők már többször jártak itt, így kiváló "banánszakértők",  majd utána látták, hogy többször bejelentkeztem a szigetről, plusz fotóhoz a közösségi oldalon hozzáfűztem a helyet is. Pici a világ! 

                                             les bananes vertes - azaz még zöld banánok

    óceánpart a hegy tetejéről - egy nehezen elkapott szép pillanat

  a hegyoldalakban mindenütt teraszok láthatók

 ezeket az elsőként érkezett rabszolgák vájták ki

 

A nap végén a kikötőben volt egy jó óra szabadidőnk és itt is lőttem pár képet. 

 

                                           a kikötő melletti kertben található Őrgróf-torony

                                                                jellegzetes kanári fa

séta a La Gomerai meseerdőben - 1300 méter magasan fekvő erdő, 

amely természetes környezetében, egy vulkáni kráterben jött létre

hazafelé úton, a hajóról lőtt naplemente

Másnap utunk a Loro Parque-ba vezetett. A park 1972-ben nyitotta meg kapuit, akkor anno 150 különféle papagájfajjal: a Loro ugyanis spanyolul papagájt jelent. Manapság már nagyon sok madár, köztük szabadon mászkáló flamingók, különféle pálmák és növények, szurikáták és egyéb tengeri állatok, mint például medúzák és halak is a park lakói. Természetesen a fő attrakciók közé tartozik a delfin, a kardszájú delfin - orca-  és a fóka, valamint a papagáj-show is. Sajnos mindenre nem volt idő, nekem a kedvencem a fóka-show volt az összes közül, a delfinekre most nem jutott idő, következzenek a képek:

 kedvenceim a királypingvinek voltak : egy hatalmas jéghegyen szaladgálnak mínusz négy fokban, miközben a vendégek egy a teremben körbejáró futószalagről szemlélhetik őket

 

 bengáli fehér tigris - óriási szerencsém volt, ugyanis nagyon ritkán búj elő rejtekhelyéről

amerikai és kanári pálmák ....

 .......különböző pozícióból fotózva

Elöljáróban ennyit, a következő bejegyzés hamarosan, remélhetőleg videókkal kiegészítve, addig is jó olvasgatást! :)