November elseje óta itthon töltöm
napjaimat, így mivel időmből kitelik és kedvem is van hozzá, így arra
gondoltam, hogy egy picit visszarepítem magam a nyárba és a számomra fontosabb
sztorikat és eseményeket megörökítem, méghozzá fotók és kommentek formájában.
Mivel a naptáramból dolgozom, így dátum szerint is láthatjátok, merre jártam és
mikor, egyszóval: let’s go:
07.20.
A reptéri csapatépítőre az
egyik szállodámban került sor. Ez egy pici, háromcsillagos hotel, ahová kevésbé
tehetős vendégek járnak, jellemzően csak éjszakázás céljából. Egy véletlen
folytán derült ki, hogy aznap délután, mikor fogadóórám van, kezdődik a buli,
így engem is meghívtak. Akkor csak egy húsz percet töltöttem ott, majd
megkérdeztem, hogy az este folyamán, ha végeztem a Sea Side-ban,
csatlakozhatom-e újra, amire ők igennel feleltek. Előtte jól bevacsoráztam a
hotelben és érkezésemkor egy-két pohár alkoholos itallal kínáltak meg.
Beszélgetéssel és sok-sok kacagással telt el az este, majd a transzferrel
hazafelé indultunk. A kisbuszon az angol kollégák megtartották a szokásos reptéri
transzfert „egyéni változatát”, amin szintén jót viccelődtünk.
reptéri csapat és a kivételesen dolgozó egyén a kép közepén, azaz én
07.29.
Minden pénteken zajlott a
magyar nyelvű Knosszosz kirándulás, ahol a palotát és a történeti múzeumot
lehetett megtekinteni az érdeklődőknek. Ugyan én már jártam itt egyszer, akkor
azonban elnarancsleveztük a többiekkel az időt és most úgy gondoltam, rám fér
egy kis kultúra. Nagyon sok hasznos információt hallottam és próbáltam
memorizálni, érdekes volt látni a freskókat, a hatalmas edényeket és a
különböző motívumokat az egyes megállóknál, valamint meghallgatni Minotaurusz
és a labirintus történetét.
A trónterem egy részlete
Ember méretű tárolóedények, amelyekben gabonát és különböző import termékeket tároltak a palota területén
A jellegzetes knosszoszi oszlopok mindenütt
Aranybika: az egyik fele eredeti, a másik rekonstruált
Az edényeket látván valamiért a sztracsatella joghurt jutott eszembe
Temetkezési szokás
A palota és a múzeum megtekintése
után az idegenvezetővel elmentünk egy helyi olasz étterembe, ahol Carbonara
tésztát ettem és egy jó két liter vizet benyakaltam, majd benéztünk egy könyvesboltba,
ahol beszélgetés közben kiderült, hogy az idegenvezető nem messze lakik tőlem,
a Bakony szívében. Elsétáltunk az erődhöz, ahol még készült rólam fotó, voilà:
Heraklion erődítménnyel a háttérben. Elég morcos voltam mire sikerült a kép, ugyanis nehezen sikerült elkapni úgy a pillanatot, hogy egy autó se legyen a háttérben.
Miután vége lett a szabadidőnek, visszamentünk a múzeumhoz, ahol a busz már várt ránk. A csoport egyik felét kisbusz vitte a szállodákhoz, a másik felével elindultunk a sziget keleti irányába. Ezen a buszon ültem én is és a busz az első megállónál tett ki. Mielőtt kiszálltam, elköszöntem a vendégektől és az idegenvezető kollégától, majd leszálltam a benzinkútnál. Emlékszem rá, hogy szinte madarat lehetett volna velem fogatni, mert annyira boldog voltam, hogy egy idegenvezetésen részt vehettem: holott nem is én voltam az idegenvezető. Aztán ahogy a főúttal párhuzamosan hazafelé vettem az irányt, láttam a jobb vállam mellett elsuhanni a busz és azt, hogy páran még integetnek felém. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy én ezt szeretném csinálni a jövőben, majd vidáman, szint ugrálva a napsütésben hazaértem, behuppantam az autómba és a kedvenc szállodában beneveztem egy finom vacsorára.
08.03.
Water City, azaz a Vízi
Vidámparkban tartottuk a középszezoni össznépi összeröffenést, ahol a nyugati
és keleti kollégák tartották közös találkájukat egy
csúszdázással-kajálással-piálással-beszélgetéssel egybekötött mókán.
Érkezésemkor a főnökömmel is összefutottam, akit egy high-five-val üdvözöltem
és vetettem bele magamat az élményekbe, íme:
A dolog pikantériája, hogy amikor
ezeket a sorokat írtam le, valamiért Nyugat és Kelet-Németország, az akkori NDK
és NSZK-sok balatoni találkozása jutott eszembe, talán azért, mert hasonló
feelinget éltem át.
Aznap az egyik szállodámban
leültem a fogadóórámban lévő egyik asztalhoz, majd a szemben ülő angol úriember
kedvesen megkérdezte, hozhat-e valamit inni. Nagyon meglepődtem és hozattam
magamnak egy citromos Fantát! :)
08.07.
Aznap a munkát követően a
reptérre siettem és elvittem a szállodához az egyik volt csoporttársamat és
barátját, akik egy hétre meglátogattak a szigeten. Majd kilencedikén elmentem a
szállodájukba vacsorázni, ahol éppen BBQ estét tartottak és nagyon finom
steak-et ettem. Előző nap a kedvenc éttermembe vittem el őket egy sajttortára,
ahová aztán utolsó nap is betértünk:
Sajttorta isteni meggyel a tetején
barátokkal sajttortázás közben
08.12.
A híres Palm Beach, azaz a
Vai-i pálmás strand. Érdekessége, hogy ezen a helyen egy kb. 5000 pálmából álló
erdő található, innét a neve, valamint ezek a pálmák az úgynevezett „ős”
pálmák, egy cseppet idősebbek, mint a „hagyományos” társaik.
Előtérben a strand, háttérben a pálmaerdő
És hogy hol is forgatták anno a
Bounty-reklámot? hát itt, Vai-ban! (és a közhiedelemmel ellentétben nem a
Karib-szigeteken. :)
)
Aznap este elmentünk az kedvenc
SENTIDO hotelembe, ahol A la Carte vacsorázhattunk (igen, a jól dolgozó
egyéneknek ilyen is jár! ) és hét fogásból álló ételsort valamint egy üveg bort
fogyasztottunk el.
itt már nagyon éhes voltam..
a hét fogás egyikével
08.18.
A Sea Side hotel kínai
éttermébe voltam aznap este „hivatalos”. Maga a kínai étterem a teraszon helyezkedett
el, tengerre néző kilátással és a fedett tetőről, ahol vacsoráztak a vendégek,
pici apró, kézzel hajtogatott papírmadarak lógtak le. Erről sajnos a
fényviszonyok miatt nem készült fénykép. A vacsora végén egy szerencsesütit is
kaptam.
08.23.
Kirándulás privát jachttal
a Dia szigetre. Jól hangzik, ugye? Jó is volt bizony! A dolog rövid története
az előző heti csütörtöki infómra nyúlik vissza, amikor is egy kedves család
kitalálta, hogy ők vitorlás helyett privát jachtot szeretnének bérelni három személyre.
Nagy nehezen sikerült az irodának elintézni az egyébként, nem „last-minute”
kirándulást és hajót, utóbbi így néz ki:
saját bejáratú jachtunk, négy személy éppen elfér rajta illetve benne. A hajó orránál matracokon is lehet élvezni a napsütést
Miután a családdal közöltem, hogy
van egy hajó a jövő hétre és megkérdeztem melyik nap mennének el, ők azt a
kérdést szegezték felém, hogy nekem mikor van a szabadnapom. Mit sem sejtve
meséltem, hogy jövő héten, kedden. Mire ők egyből rávágták, hogy jó, akkor
kedden megyünk! Egy pillanatra megfogalmazódott bennem, hogy „hmm, ez most egy
meghívás akar lenni?”. És az is volt!
a Dia-szigetről visszafelé menet
hatalmas óceánjáró hajók a kikötőben - ilyen viszi a vendégeket Santorinire is
Heraklion kikötője
Az egyik legjobb kirándulásom
volt a szigeten, a hajón kiadós ebéd finomabbnál finomabb sütikkel, vízipipás
felszerelések is rendelkezésre álltak, szóval a kikötést követően a vízben
töltöttem a nap nagy részét, beszélgettem a családdal és a személyzettel is. A
kapitány görög, az egyszemélyes hadsereg a személyzetet képviselve pedig egy
ukrán lány volt és a nap végére, egy igazán kellemes hangulat kerekedett ki. A
nap végén visszatértünk a szállodába, ahol egy rapid kávézást követően még
dumáltunk egyet, majd jeleztem a család felé, hogy a reptéren még találkozunk! Nagyon klassz élményekkel tértem haza.
08.26.
A repülőtéren többször
találkoztam különböző utazási irodák magyar idegenvezetőivel, akikkel elhatároztuk,
hogy ezen a napon egy „magyar-partyt” tartunk. Természetesen volt pálinka, egy
két tipikus magyar keksz és jó hangulat, Hersonissos városában.
08.30.
Spinalonga, azaz a
száműzöttek szigete. Itt is jártam már szezon elején, azonban most magyar
nyelvű vezetéssel is részt vehettem rajta, az egyik belga kollégával együtt. Az
elején még mókás volt, mert fordítottam neki, aztán a végén kiderült, hogy ő
már járt Krétán és emlékszik dolgokra. Elsőként Agios Nikolaos városából elhajókáztunk
a szigetre, amit körbejártunk.
jómagam, háttérben a hajónkkal és remek kilátással
a szigeten lévő erődítmény egy része
Ezt követően áthajóztunk egy
közeli öbölbe, ahol a parton sütötték a grill lamb-chopsot, amíg mi
megmártózhattunk a mélykék színű tengerbe és ugrálhattunk a hajóról a vízbe.
Ebéd után, amit a hajón
fogyasztottunk el, Agios Nikolaos városában volt jó másfél óra szabadidőnk,
amit a belső-tó „tetején” lévő kis étteremben töltöttünk el, sütizéssel és
sok-sok fotó készítésével.
a város belső tava, innét csodálatos kilátás nyílik az egész városra
hangulatos híd a tó lábánál lévő egyik étteremnél
09.01.
Facebookon a hírfolyamban
észrevettem, hogy az egyik ismerősöm épp Krétán tartózkodik. Még egyetemen
voltunk csoporttársak, nyelv és beszédfejlesztő szakon és estére megbeszéltünk
egy találkát. Ő a férjével érkezett és Ammoudaraban – avagy nekem inkább a
hotelek miatt AmmoDrama-– foglaltak szállást. Beültünk az egyik gyrosozóba, kértem
egy vizet, ők meg befaltak egy-egy gyros-t és elnosztalgiáztuk az időt.
Előtte a Sea Side-ban tartottam
infót – ahol az étteremből kijövet egy lánytól a „Helló” szót hallottam. Elég érdekes
volt, ahogy kiejtette a szót és eltűnődtem rajta, mivel elég magyarosan
hangzott az a helló. Megálltam, majd megfordultam, de azért hezitáltam, mert
közel sem voltam benne biztos, hogy magyar animátor lehet a hotelben, hiszen
itt vagyok már három hónapja és senkivel sem találkoztam. Aztán lassan
megindultam felé, majd ő is felém és üdvözöltük egymást. Mesélte, hogy többször
keresett már, csak sosem talált meg. Pici a világ! :)
09.08.
Aznap este úgy döntöttem,
hogy változatosabb étrendet vezetek be a szokásos szállodai kaja helyett, így
az egyik tavernába, a Sofas felé vettem az irányt. Előtte hazaugrottam és
megkérdeztem a többieket, hogy kinek lenne kedve velem jönni, azonban
mindenkinek volt valami dolga, így egyedül mentem el, egyenruhában, valamiért
nem volt hozzá hangulatom, hogy átöltözzek. Érkezésemkor jelezték, hogy nincs
szabad asztal, így csak bent tudnak leültetni – egyébként a Mezze night-ot,
amit kínál az étterem, a cégen keresztül is le lehet foglalni. Rendeltem
magamnak egy Mezze-t, valamint egy csokitortát, majd mikor a számlát akartam
kérni annyit mondott a tulajdonos, hogy „The bill is from the house!” És
hirtelen ez jutott eszembe: „Made my day!” :)
09.09.
Az egyik régen vágyott szigetre,
Kréta déli részétől még néhány fokkal dél-keleti irányba található Koufunissi
szigetére mentem el kirándulni. A legtöbb idveznek pénteken van a szabadnapja,
így egy másik kollégával mentem volna, ő azonban „alkoholproblémák” miatt úgy
döntött, hogy inkább otthon sziesztázik egyet. Megkaptam a délen dolgozó
kolleganőmtől a leírást, hogy merrefelé kell mennem és hol parkoljak le az
autóval. Lőttem pár fotót Makry Gialos városában, ahonnét egy igazi, fából
készült kalózhajó indult, majd megcéloztuk Koufunissi kincses szigetét :
utcakép
Makry Gialos kikötője
egy igazi, fából készült kalózhajó!
A hajó kikötött a sziget mellett
és a tetejéről is, ami kb. öt méter magas volt, lehetett ugrálni a vízbe. Mivel
ez egy archeológiai terület is, így a bátrabbak vízipipával keresgélhettek a
különféle tengeri kincsek után. Itt egy jó másfél órát töltöttünk el, majd ebéd
következett, ami nálam három pálcika souvlakiban és görög salátában merült ki.
odaút a szigetre
Ezt követően áthajóztunk a sziget másik felére, ahova már a hajótól
motorcsónak-taxi vitt ki minket és
élvezhettük a napfényes tengerpartot. Erről egy videót is készítettem,
háttérben a kalózhajónkkal.
a háttérben a part, a tengeren a kalózhajónk és a csónak taxi, ami kitett minket a partra
A víz kristálytiszta, az idő
tökéletes volt, a legjobb időpontot választottam a kirándulásra. Ha Krétán
leszek, akkor biztosan vissza fogok menni, fantasztikus volt! A nap
koronázásaként az apartmantól pár lépésnyire található tavernában meghívtam
magam egy Chicken Gypsy-re és egy baklavára, fagyival.
09.10.
Másnap reggel, az előző
napi kalóriák ledolgozása végett elmentem egyet futni a tengerpartra, majd a
következő nap egy száz főből álló hadsereg várt rám az egyik szállodában,
InfoMeetinget hallgatni. A cégnek egy külön csoportja volt, az egyik
festékgyártó cégtől érkeztek a vendégek– a kirándulásokat nem tudtam nekik úgy
szórni, mint a festékszóróból a különböző festékeket, mivel ők már otthon
lefoglalták a javát, mindenesetre egy élmény volt ennyi ember előtt beszélni,
mesélni a szigetről és a benne rejlő lehetőségekről.
09.15.
A kirándulásos programok
között szerepelt a romantikus lovaglás is, amire szintén beneveztem. Hogy mitől
romantikus, hááát..attól…hogy a hegyekben ügetünk a lovakkal és csodáljuk a
tájat. Miután a kedvenc benzinkutamnál
várakoztam a busz érkezésére, egy kis furgonból szólítottak meg, és kérdezték
mivoltomat, amire én válaszoltam, hogy én bizony lovaglásra megyek. Behuppantam
az anyósülésre, majd a főváros felé vettük az irányt. A sofőr (és a túra
vezetője is később) srác nagyon jó fej volt, Ed-nek hívták és végig
szórakoztatta a vendégeket. Odafelé menet egy idősek otthonánál is megálltunk,
felszedtünk egy nénit útközben – valami ismerősének az ismerőse volt – és Ed arról
próbált minket meggyőzni, hogy ő is részt fog venni a programban. A shownak
nagy sikere lett, mert mindenki nevetett rajta, de a ló és a néni is megúszta
egymás társaságát :) Egy olasz pár – akik Angliában élnek – egy angol pár és jómagam vettünk részt
ezen az esti programon. Amint megérkeztünk, megkérdezte Ed, hogy „Are you virgin?”
azaz szűz vagy? Hát persze, hogy LÓszűz voltam még! Kicsit féltem is először a
paripámtól, aztán megbarátkoztam vele.
A hegyekbe felmentünk, néha ügettünk,
picit vágtattunk is. Nem volt okunk félni, ugyanis ezek a lovak a maguk nemében „buták”,
egymást követik, a vezetőjük jelzésére figyelnek és nagyon el vannak
turistásodva. Visszafelé menet készült pár fénykép is rólam, majd helyi
ételekből készített vacsorával és borral fejeződött be a program.
egy kicsit megvadult a paripa
"Fehér ló fia"
09.16.
Preveli: a sziget déli
részén található maga a település, amely kolostoráról és strandjáról híres. Engem
a tenger jobban vonzott adott pillanatban és amellett tettem le a voksomat. A
magyar családtól pozitív dolgokat hallottam a helyről – tudjátok, akik
meghívtak a yacht-ozásra - így mindenképpen el akartam oda jutni. A folyó és a
tenger találkozik, valamint egy pálmaerdő várja az érdeklődőket. Két
kollégámmal indultunk útnak. Odafelé menet letettük az autót egy kis tónál,
majd flip-flopban, jó pár idegent követve megmásztuk a hegyet, és úgy érkeztünk
meg Prevelibe.
a tenger és a folyó találkozása
Emlékszem rá, hogy amikor a
folyóba mártottam bele a lábam, az jóval hidegebb volt, mint a tenger, azonban
mindkettő kristálytiszta.
pálmaerdő
hideg és tiszta folyóvíz
Visszafelé már sem kedvünk, sem időnk nem nagyon volt
hegyet mászni, így a megfelelő parkolóba érve megkértünk egy házaspárt, hogy
legyenek kedvesek vigyenek minket vissza a kiindulóponthoz. Mint kiderült ők
épp a nászútjukat töltötték Krétán, Athénból érkeztek egy fekete 116i BMW-vel.
Nagyon király volt így tíz perc alatt megtenni azt az utat, ami előtte egy
órába telt. Itt aztán felszedtük a járgányunkat, megbeszéltük, hogy a mai napon
a benzinszámlát a cég állja, teletankoltuk a kocsit és csapattunk haza
Rethymnon keresztül Gouves városába.
09.19.
Gramvousa és Balos: itt is
jártam már egyszer, méghozzá a bejegyzésnek a türkizkék lagúna a címe. Anno
nagyon tetszett a kirándulás és mivel volt egy extra szabadnap, amit „muszáj
volt” kihasználni, így egy csodaszép hajókirándulással egybekötött programon
vettem részt.
kikötőben lévő, betonból készült vasmacskák
gramvousai vár
Az előző alkalommal „fentről” nem
néztem meg a lagúnát, most azonban a csúszdázást kihagytam és felbaktattam a
hegyre, lőttem pár fotót és megcsodáltam a tájat. Olyan érzésem volt, mintha
valamelyik Karib-tengeri szigeteken tölteném a nyaralásomat.
a balosi lagúna...
...és én
Az este zárásaként a nyugaton
dolgozó magyar kolléganővel vacsoráztam, az Iberostar hotel éttermében. Hát mit
mondjak, az ételek választéka és minősége kifogástalan, a szállodába belépve
olyan érzésem támadt, mintha egy palotában lennék, egyszóval klassz élmény egy
ilyen prémium hotelben tölteni az estét! :)
09.23.
Ahogyan azt a szezon elején,
így most is béreltem egy motort – ugyanazt a nagyrobogót – és a rózsaszín
homokos strand felé, azaz Elafonissibe vezetett utam. Tudniillik a sziget 260
km hosszú, ami annyit tesz, hogy az egyik végéből a másikba eljutni négy óra,
így hosszú út várt rám. Óriási
szerencsém volt, ugyanis a maradék fél nap szabimat szombat délelőttjére ki
tudtam venni, ami azért jött jól, mert a magyar gép eredetileg délután háromkor
indult volna, azonban a Travel Service átrakta az indulási időt este tízre.
Mikor ezt pár nappal ezelőtt megtudtam, hatalmas örömujjongásba törtem ki, így
biztos lehetettem benne, hogy nyugodt tempóban és kényelmesen haza tudok jutni
anélkül, hogy rohannom kellene a reptérre. Egész éjjel szakadt az eső, majd
reggelre szerencsére elállt, így motorra pattantam és Rethymnoba érkeztem fél
kilencre, az egyik Sentido hotelbe reggelizni a nyugati kollégával. A városba
is bementem, mivel még nem voltam ott és lőttem pár fotót, majd nyugat felé
vettem az irányt, Chania kikötővárosába.
Rethymno - kikötői világítótorony
A motorozás őrületes szabadságot
ad, felejthetetlen élmény volt a város körüli autópálya belső sávjában, a kis
hegyi szerpentines utakon az autók között száguldozni. Korábban már jártam itt,
azonban a híres bőrutcát meg akartam keresni, valamint a sétányon egy baklavát
enni és egy cappucinot inni, a kikötőre néző kilátással, íme:
piac
egy igazi különlegesség, a kardhal
cozy corner
a híres bőrutca, mindenféle bőrből előállított termékkel
vászontáskák, viszont szerintem nagyon mutatósak
a legjobb olyan gép, amelyet valaha készítettek -a drótszamár - ez olvasható az asztalon
kikötői mecset
hangulatos taverna ötletes székekkel és asztalokkal
baklava és cappuccino
Ezt követően Kamposba érkeztem
meg a szállásomra, ez egy pici kis település, teljesen körülfonva hegyekkel.
Gyors becsekkolás és átöltözést
követően Elafonissibe vezetett utam. Mivel nem volt kedvem még egyszer öltözni,
ezért flip-flopban, rövidnadrágban és kabátban indultam útnak, elég viccesen
néztem ki. A strandon jó két órát töltöttem, következzenek a képek:
homokdűnék - a tavalyi bulgáriai nyaralásomra emlékeztetett, ahol is a strandot hasonló dűnéken keresztül kell megközelíteni
a rózsaszín homokos strand
állítólag azért rózsaszín a homok színe, mert a sziklák által széttört korallok azt megszínezik
A krétaiak figyelnek élővilágukra
Lassan lehűlt a levegő, így a
hazafelé tartó úton átugrottam Falasarnába naplementét nézni és a szálláson a
ház által készített ételekből fogyasztottam el a vacsorámat.
A sziget legnyugatibb pontján, Falasarnában
a vacsora házi készítésű ételekből : csirkemell, görög saláta és egy kis töltött cukkini
Másnap reggel 16 fokra ébredtem,
szerencsére kesztyűt is vittem a motorozáshoz, így nem fagytak le az ujjaim:
útközben megálltam és lőttem pár fotót a sziget nyugati széléről is.
Mivel belefért még az időmbe, így
a Kournas-t, Kréta legnagyobb édesvízi tavát vettem célba. A tó érdekessége,
hogy míg az egyik felén turisták, addig a másik oldalon teknősök napoznak.
Utóbbiakat sajnos nem volt időm meglesni, valamint ahhoz, hogy lássuk őket, vizibiciklivel
kell áttekerni a tó túloldalára. Cserébe pici teknősöket fotóztam és
gyönyörködtem a tájban.
Hazafelé menet szusszantam
otthon, és mivel tengernyi idő állt rendelkezésre délután négyig, így
egyenruhát öltöttem és elmotoroztam Agios Nikolaos városába, ahol ettem egy
finom ebédet és egy sütit. Ezt követően meglestem a várost a hegyekből is,
ugyanis azt Kréta Saint-Tropez-jának is hívják, mivel hasonlóan néz ki.
Agios Nikolaos a hegyekből
útitársam a két nap alatt
Végül a szállodámhoz mentem,
megtartottam az infómat és este leadtam a vasat az üzletben. A két nap alatt
648 km-t tettem meg, hatalmas élmény volt!
09.24.
Miután leadtam a járgányt,
autóba ültem és a reptérre hajtottam a magyar vendégeket elbúcsúztatni. A
reptéri magyar főnök barátnőjének születésnapja volt, amelyet egy tortával
ünnepeltek meg és én is kaptam egy szeletet belőle.
09.27.
Aznap este megbeszéltem az
egyik német kolléganőmmel, hogy a Sea Side hotelben kipróbáljuk a helyi tavernát.
Előtte a szomszéd hegyen lévő hotelben vártam rá és a bárban, az egyik asztalon
felejtettem az órámat. Ezt később sem vettem észre, csak másnap konstatáltam,
hogy eltűnt az órám. Abban a pillanatban eszembe jutott, hogy valamelyik
szállodában hagyhattam. Felhívtam a Sea Side-ot, ahol semmit sem tudtak róla.
Majd az Athina Palace következett. Mikor az óra után kérdeztem, egyből azt a
kérdést szegezték hozzám, hogy: ”egy ezüst színű óra?” Erre én egyből rávágtam,
hogy IGEN! Nagyon boldog voltam, hogy az amúgy ajándékba kapott órám meglett,
mondták, hogy mehetek érte, a széfbe rakták. Mivel én akkor már más
hotelcsomagot kaptam és nem jártam a szállodában, így megkértem a kollégámat,
hozza el nekem, amit aztán csütörtökön oda is adott. Megfogadtam, hogy soha
többet nem vetem le az órámat, bárhol is leszek.
09.29
Az egyik belga kolléga
hazamenetele előtti utolsó napját töltötte a szigeten. Ezen alkalomból egy
partyt szerveztünk neki, ami töménytelen alkoholfogyasztásból állt.
Érkezésemkor, este tízkor már a többiek egy üveg magyar pálinkát
elfogyasztottak. Kellemesen meglepődtem, hogy a reptéri magyar főnök is ott
van, akitől származott a pia, mivel előtte azt mondta, hogy otthon marad. Beer-pong-oztunk,
amiben persze a számomra kevésbé kedvelt italoknál valamilyen „véletlen” folytán
rám esett a választás. Az ünnepelt hamar befejezte az estét és a lépcsőről, a
szobájába beesve töltötte a hátralévő időt, amíg mi többiekkel beszélgettünk és
mókáztunk.
09.30.
Az előző napi bulit
követően ott aludtam a szervezők házában az egyik üres szobában, így másnap az ébredés
és valami jellegű élelem beszerzését követően elhatároztam, hogy megnézem a
CretAquariumot. Nagyon sokféle halat, cápákat, polipokat, pici és nagyobb
medúzákat láttam és rengeteg információt találni a Földközi-tenger
élővilágáról. Az egyik akváriumban egy hatalmas cápa úszott, szabályosan
rettegtem, mikor felém közeledett, annyira félelmetesek voltak a fogai. Lőttem
pár fotót a kedvenc színes halaimról és videó is készült, íme:
a szerencsét hozó aranyhal
lila tengeri sün
színes halak sokasága
Némó nyomában
a nagy fehér cápa - nem ám, azt hiszem, pöröjcápa volt
Némó nyomában - avagy pár színes hal
Octopus mozgásban
a rettegett fenevad - nagyon sok más hallal együtt úszott halál nyugalomban, a medencében
10.01.
Október elsejét írtunk:
eredetileg a labirintus parkba szerettem volna eljutni (akit bővebben érdekel,
ezen a linken talál információt.
Mint kiderült, pont aznap zárt be, így más alternatíva után kellett néznem.
Aggodalomra semmi okom nem volt, hiszen a tarsolyomban lapult a B-terv, vagyis
inkább M, azaz Majom terv. A főnököm már járt az Amazonia Parkban és láttam a fotóin, hogy csinos kis gyűrűs farkú
makik ugráltak rajta. Ez az ötlet kiválóan passzolt mind a kedvemhez, mind
pedig az időjárási viszonyokhoz, így a park felé vettem az irányt az egyik
kollégámmal.
Elsőként papagájokat, szamarakat,
pici majmokat és teknősöket néztünk meg, majd az ügyeletes gondozó srác
jelezte, hogy 16:10-kor menjünk a fenti ketrechez, indulhat a majom etetés!
kíváncsi majom
Mielőtt felmentünk volna a makikhoz, más majmokkal is találkoztunk, amiket szintén megetetett a gondozója.
A ravasz majom mivel látta, hogy a gondozó a zsebéből szedi elő a pattogatott kukoricát, így egy idő után, mikor üres volt a srác keze, a zsebéhez nyúltált.
A lemur catta egy veszélyeztetett
faj – ebben a parkban egyébként veszélyeztetett fajokat őriznek, papagájokat,
teknősöket, majmokat és egyéb állatokat – és Madagaszkáron kívül a világon
szinte máshol nem is él – az állatkerteket leszámítva. A park különlegessége
abban rejlik, hogy te is bemehetsz a majmok közé – egy majommal több volt a
ketrecben..:) – viszont őket tilos megsimogatni, különben megharapnak.
Emlékszem rá, hogy amint a ketrechez közeledtünk, már lógtak is az állatkák
hosszú farkukkal a kerítésen és várták a… kaját!
kíváncsi maki
Ugyanis az volt a csali,
amivel oda lehetett hívni őket hozzánk. Amint beléptünk, a gondozójuk
pop-corn-t osztogatott nekik és egymás után egyik vállamról a másikra ugráltak,
előfordult, hogy egyszerre három maki volt rajtam: egy a fejemen és épp a
hajamat tépte, a másik a jobb vállamon, a harmadik pedig a kezemen
csimpaszkodott. Óriási élmény az, amikor a maki a pici kis kezével rajtad
mászkál! :)
egy majommal több..
szándékosan tettem fel négy hasonló képet: a majom egyiken sem néz a kamerába - érdemes gyorsan egymás után végignézni őket
azt hiszem, itt épp útban voltam neki
Végig nevettem azt a tíz percet, amíg a ketrecben voltunk, nagyon jól éreztem
magam, szívesen visszamennék. Egyébként a makik ravasz állatok, az egyik angol
srác napszemüvegét ellopták, majd a biztonság kedvéért ketté is törték azt,
hogy még véletlenül se használhassa. Azóta beszerzett egy másikat! :)
10.02.
Szamária szakadék:
Korábban már volt szó a blogban a szakadékról, most azonban sikerült is
eljutnom, természetesen ez is egy véletlen műve. Egy héttel korábban az egyik
szállodában voltam, mikor is hatalmas eső zúdult a szigetre, ami akkor volt, az
autók kerekeinek a negyedét ellepte a víz és mindenhol tócsák hevertek. Az
egyik angol kolléganővel ebédeltem és valahogy szóba jött, hogy ők ezen a
vasárnapon a szakadék megmászására készülnek, így ha van kedvem, csatlakozhatok.
Meg is szervezték az egészet, lebeszéltek mindent az irodával és aznap reggel
hatkor szedett fel a busz a szokásos benzinkúttól. Három és fél órát
buszoztunk, ugyanis a szakadék a sziget nyugati részén található. Ezer méterről
indultunk lefelé, egészen a Líbiai-tengerig. Maga a túra útvonala 12,8 km, amely
hat óra alatt teljesítendő.
a kiindulási ponttól így néz ki a táj
biztonságosan kiépített túraútvonal....
....amelyet a sziklákon lévő pici bábukkal is jeleznek
Egy belga kollégám és jómagam ezt
három és fél óra alatt tettük meg, hozzáteszem, hogy végig lefelé mész,
hatalmas sziklákon átlépve, így elég megterhelő a vádlidnak, mivel támasztanod
kell magadat. ( jó pár napig a vádlim is jelezte, hogy problémái vannak a
járással…)
angolok, belgák és magyarok találkozása
A táv felénél bevártunk még pár embert és a többiekkel a
tengerparton találkoztunk. Egyébként még korábban, az egyik magyar vendégemmel
beszélgettem a Szamária-szakadék kirándulásról, aki ennek apropóján hozta fel
azt a kifejezést, hogy curvatura major illetve curvatura minor, ami a gyomornak
a görbülete latinul
( később elárulta, hogy ő sebészorvos Németországban), mivel a túra útvonala
ahhoz hasonló, íme a két fotó:
a túra útvonala....
....és a gyomor egy szakasza
10.13.
End of Season Jolly, azaz
szezonvégi záró buli, ahová szintén a sziget apraja-nagyja, valamint a
kirándulásszervező cég kollégái is a meghívottak sorát gyarapították. A bulira
Stalisban került sor az egyik tengerparti tavernában, ahol étellel-itallal
kínáltak minket. A mézes pálinkájuk nagyon ízlett, ajándék gyanánt hoztam volna
haza belőle, de sajnos a szezon végére már nem maradt, így máshonnét szereztem
be. Jó volt látni azokat a kollégákat, akik lassan elköszöntek tőlünk és/vagy
hazamentek, vagy egy másik távoli desztináción folytatják munkájukat.
10.14.
A csapatvezetőnktől
ajándékba kaptunk egy éjszakát a Blue Marine szállodában A La Carte vacsorával
egybekötve. A hotel Agios Nikolaos városához közel esik. Rajtam kívül mindenki
angol volt, így ezen a nyelven folyt a
társalgás. Az előző napi történéseknek köszönhetően hamar nyugovóra tértem
aznap este, másnap reggel viszont szeles, ugyanakkor gyönyörű kilátás fogadott,
íme:
10.15.
Aznap három külföldi
utazási iroda kollégái gyűltek össze, hogy egy grillezős-beszélgetős estét
tartsanak. Nagyon sok kedves embert ismertem meg, egy hatalmas medencés háznál
rendezték meg – a medencében akkor már nem volt víz és estére is eléggé lehűlt
a levegő, szóval a partynak ennek a része most elmaradt. Vettem magamnak egy nagy
szelet csirkehúst, paradicsomot, a grillt és a többi hozzávalót a jó hangulattal
együtt az ott lévők biztosították. Elég vegyes volt a társaság, belgák,
franciák, angolok, németek és személyemben a magyar náció kollégái is
„képviseltették” magukat. Készült egy közös csoportkép is illetve I have never
ever..” játékot is játszottunk, mókás fordulatok jöttek ki belőle:
estére már hideg volt és kellett is később a pulcsi
10.24.
A reptéri magyar főnökkel
megbeszéltük, hogy ugyanazon a napon legyen a szabadnapunk egy főzéssel
egybekötött összeröffenés erejéig. Szezon
elején vittem magammal jó minőségű magyar fűszerpaprikát, és az este menüjeként
a csirkepaprikásra esett a választás, nokedlivel, amely mellől a jó magyar
pálinka se hiányozhatott. Mikor odaértem hozzá konstatáltam, hogy a
legfontosabb alapanyagot, a fűszerpaprikát otthon hagytam, így volt egy utam
még haza, aztán szépen lassan, telefonos segítséget igénybe véve elkészítettük
a vacsorát. A húst egy picit túlfőztük, a nokedli egy kicsit nyers lett és még
mellé palacsinta is készült, amihez a később csatlakozó német kolléga hozott
lekvárt. Az estének a pálinka hatását figyelembe véve hamar vége lett,
mindamellett beszélgettünk, kártyáztunk és jól éreztük magunkat.
11.01.
Hazaindulásom napja: Aegean
Airlines légitársasággal repültem haza, így 46 kg állt rendelkezésemre. Ebből
csak 35öt használtam ki, ami több mint elegendőnek bizonyult. Elsőként Athénban
landoltam egy jó 50 perces utat követően, majd ott négy óra várt rám. A
repülőtér egy része éppen felújítás alatt állt, így elég nagy volt a
felfordulás. Ettem egy ebédet és az ott lévő múzeumot is megnéztem, ahol a
reptér építése előtti állapotokat, valamint az akkor feltárt kincseket őrizték.
A vasmadárba beszállást követő két órán belül pedig a bécsi repülőtéren
találtam magam, ahol a szüleim izgatottan vártak rám, akik végül hazahoztak.
Úgy hiszem, hogy egy nagyon szép
szezont töltöttem el Kréta szigetén és örülök, hogy görög földön landoltam
telepített idegenvezetős pályafutásom első szezonjában. Viszlát Kréta, bízom
benne, hogy egyszer még találkozunk! Ya-Su!
