Hatodik-Hetedik-Nyolcadik nap

Hatodik-hetedik-nyolcadik nap

Arra gondoltam, hogy külön-külön nincs értelme leírni, mi történt az egyes napokon, mert nagyon uncsi lenne, így inkább összevonom és egy utolsó bejegyzésben osztom meg, mi is történt velem ebben a pár napban.

A kirándulásos napot követően folytatódott a tanulás, a maradék két napon az utolsó, nyolcadik napra készültünk fel. A „vizsga”, amin mindenkinek meg kellett felelnie, három részből állt: első körben a reptéri transzferes beszédet kellett abszolválni, ami már a kirándulás alatt megtörtént, másodszor egy általad kiválaszott desztináció kirándulását kellett megadott szempontok alapján értékesíteni, lehetőség szerint úgy, hogy meg is vegyék, harmadszor pedig a FIT-nek kellett lenned – azaz FerienInformationsTreffenre – alkalmasnak, hogy a vendégek előtt az érkezésüket követő napon prezentáld a környéket, mutasd be a hotelt és egyéb nyalánkságokat. Mindkét nap estéje aktív készüléssel telt: voltak, akik éjjel egyik-kettőig fent maradtak, bár én kevésbé értettem, hogy minek izgulják ennyire halálra magukat, azonban ők tudják :).

Tegyük hozzá, nekem szerencsém is volt, ugyanis novemberben már összeállítottam egy nagyon jó kis kirándulást Isztambulba, amit csak át kellett írnom: pontosabban az egyik kolléga segített, már ami a nyelvtani korrekciót illeti. Aztán a hatodik napon a Sales prezentációra került sor: jól sikerült, nagyjából, viszont egy olyan teremben voltunk, ahol nagyon hideg volt így még zakót is fel kellett vennem az ingemre, másrészt nem éreztem magam komfortosan, ide-oda mászkáltam az előadás közben, amit többen is szóvá tettek, építő jellegű hozzászólásként. Volt, akinek kevésbé sikerült és akadt olyan is, akiére azt mondta az egyik mentor, hogy rögtön el is menne arra a kirándulásra. Azt hiszem, írok neki, hogy dobja már át legyen kedves azt, amit alkotott, elvégre úgy sem egy desztináción leszünk :)

Ami a hatodik-hetedik napot illeti, mindegyiken elmentem futni a szomszédos városba. Bátrabb voltam, tovább merészkedtem a város központjáig– nem a tengerben, még, egyelőre – és mindig, mikor úgy éreztem, hogy már kellően elfáradtam és tutira izomlázam lesz – az első pár napban annyira fájt a combom, hogy a lépcsőn lefelé is úgy mentem, mint akinek csípőprotézist építettek be, a többiek meg persze csak nevettek rajtam :D – akkor fogtam magam és lesétáltam a tengerhez. Az egyik tengerparti kiépített sétány korlátjának támaszkodva figyeltem a hullámokat: azt vettem észre, hogy a part közelében olyan, mintha két csíkhúzó repülőgép ellentétes irányból egymás felé közeledve összeütközne: ezt csak a hullámok „csinálták” így. Elég nehéz leírni, hogy pontosan mire gondolok, azt hiszem, ezt át kell élni. A távolban többször is feltűntek kisebb-nagyobb hajók, messze a parttól, valahol az óceán közepe felé véve az irányt egészen addig, míg a szem ellát. Érdekes módon a visszafelé út gyorsabban telt, holott hegynek felfelé futottam egészen az Intermarchéig, majd egy kis utcában először balra bekanyarodva lejtőn le és kacskaringós utakon keresztül eljutottam a szállodáig, amelynek oldalában kecskét legeltető helybéliek terelték jószágaikat. Egyik nap összetalálkoztam hét óra körül az egyik német kollégával – ő egy „picit” később kelt, bár a kempinges éveimből tudom, hogy a németeknek a „morgen früh” az reggel 7 órát jelent, nekem az inkább 4-5 óra – aki a reggelinél azt kérdezte, hogy ugyanolyan őrült tempóban futottam-e végig, mint ahogy látott a szálloda előtt szaladni. Én sem kergültem meg, csak a végszóra mindig igyekszem a maximum teljesítményt kihozni magamból, válaszoltam, aztán láttam rajta, hogy megnyugodott:) .

A nyolcadik nap, azaz az utolsó volt a legizgalmasabb. Először egy közös meetingre hívták össze a résztvevőket, ahol megint bemutatták a céget, a feladatokat, valamint az összes eddigi fotóból az egyik srác egy videót rakott össze és ezt néztük meg. Nagyon mulatságos volt, ahogy egyesek milyen fejet vágtak például a transzferes beszéd közben, de volt, aki integetett és a fotós épp azt a pillanatot kapta el. Én személy szerint csak néztem magam elé és lestem a papíromat, hogy mi következik. Miután megnéztük a videót, mindegyik mentornak egy kisebb ajándékot adtak át a „nagyszájúak”, aminek ők rettentően örültek és kiderült, hogy este A’la carte menü lesz az étteremben, természetesen alkoholfogyasztással egybekötve. Azonban még hátra volt egy nagy feladat: a FIT-ek megtartása, valamint kihirdették azt is, hogy ki melyik desztináción fogja tölteni a nyarat. Előtte azonban jött a „meglepetésfeladat”, ami számomra a legnehezebb: megérkezik a vendég, egy problémával jön hozzád és neked meg kell oldani, az eddig tanultak alapján. Én szerencsére a szituációs játékban egy random kiválasztott lánnyal voltam vendég, házaspár szerepét adtuk elő, akik délután kettőkor érkeztek meg a szállodába és csak öt órakor vehették át a szobájukat, ugyanis azt takarították. Instrukciónak azt a feladatot kaptuk, hogy írásbeli igazolást kérjünk az idegenvezetőtől, továbbá csikarjunk ki belőle valamilyen kedvezményt. Hát, nem irigyeltem a lányt, aki az idvez szerepét játszotta. Az eset után megbeszéltük, hogy mi lett volna a helyes és mi az, amire érdemes odafigyelni a jövőben. 

Egy másik szituációban az egyik srác volt az idvez és 4! (döbbenetes volt mikor meghallottam) vendég ment oda hozzá, természetesen halál idegesen, mert a visszafelé repülő úton az egyik lánynak a foglalását elrontották és ő viszont nem akart semmi esetre sem külön utazni. A feladathoz a négy legnagyobb szájút választották ki, ettől volt izgalmas. Volt ott minden, kiabálás, cipőlerúgás, meg „miféle Sunny Heart ez itt kérem” (ez németül) és egyéb szidalmazások, végül is a szituáció megoldásra került és nagyokat nevettünk, a szereplők saját magukon is, holott ez a való életben is előfordulhat, ott már kevésbé lesz vicces a helyzet.

Egy harmadik szituációban a vendég azzal fordult az idegenvezetőhöz, hogy azt mondták neki, nem jön a transzferbusz a kirándulásra és szeretné visszakapni a pénzért. Szüksége van rá, mert nem tud inni :D  Mikor ezt a szót kiejtette a száján, mindenki szakadt a röhögéstől. A vége az lett, hogy egy Gutschein (Kupon) formájában kapta meg a vendég a kirándulásért az összeget: megkérdezte az idegenvezetőtől, hogy ezt be lehet-e váltani a part mentén italra, mert ő mindenáron vedelni akar. Ekkor ismét kitört a nevetés, de az idegenvezetőnek hála olyan kupont kapott, amit nyugodtan elihatott bármelyik bárban..

Egészen délig zajlottak az események, majd átvonultak az egyes csoportok kisebb termekbe és aki már kellően FIT-nek érezte magát, az prezentálhatott a párjával együtt. Sajnos nekem és a társamnak csak 10 percünk volt összesen, így a fő részt nem tudtam elmondani, idő hiányában. Mindenesetre kicsit uncsi volt végighallgatni mindenkit, ennek ellenére voltak nagyon jó ötletek, amiket lenyúltam. A FIT-ek után következett a rövid ebéd, majd a személyes értékelések, negyed órában, így én már délután fél háromkor végeztem és úgy döntöttem a többiekkel együtt, hogy a hasunkat fogjuk süttetni a szálloda medencepartján, ugyanis hétágra sütött a nap. Gyorsan átöltöztem rövidnadrág-póló-úszónadrág kombinációba, vittem az iPodomat, majd boldogan hallgattam zenét és dumáltam közben a többiekkel, míg egyszer csak valakinek az az ötlete támadt, hogy menjünk bele a medencébe. Az egyik srác azzal szórakozott, hogy hideg vizet locsolt a napon pihenni és aludni vágyó lányokra, majd miután bement a vízbe és kiszállt, szándékosan megrázta magát, hogy az összes permet beterítse a kedves kollégáit :D  Kisvártatva én is belemerészkedtem a medencébe ami jéghideg volt, de hát kit érdekelt, mert kellett a felfrissülés, majd mikor kimásztam, szerintem el is aludtam egy picit, mert egyszer csak felriadtam és úgy éreztem, mintha lehűlt volna az idő. Megkérdeztem a mellettem ülő lányt, hogy hány óra, mire ő közölte, hogy már fél öt, így ideje volt indulni a szobába és lezuhanyozni a nagy esemény előtt, ami öt órakor kezdődött. A fürdőszobába beérve konstatáltam, hogy a hasam és az arcom is pirosabb a kelleténél, majd amikor a forró fürdővizet magamra engedtem, rájöttem, hogy hoppá, leégtem ez alatt a szűk két óra alatt a tizenhét fokban. Még két nappal később is látszik a nyoma a rövidnadrágnak :D

Öt órakor elkezdték egyesével behívni az embereket: a terem előtt hatalmas hangzavar és idegesség nyomait véltem felfedezni. Nekem volt egy olyan megérzésem, hogy a „partyarcok” Mallorcára mennek, ami be is igazolódott, majd mikor az egyik lány kijött, annyit mondott csak hogy „ Das war arschklar, dass wir nach Mallorca geschickt werden”, szóval ő is sejtette, hogy Malléra viszi a sors (ahogy a németek mondanák, Mallé). Sokan kerültek a kis spanyol szigetre, de lesz, aki Görögországban, Spanyolországon belül Andalúziában, Szicíliában vagy éppen a Kanári-szigeteken fog idegenvezetősködni. Nagyon feelinges volt, mikor egy valaki bement a terembe, majd kijött, elkiáltotta magát, hogy „Tenerife” és a többiek örömujjongva tapsoltak, hatalmas ricsajt keltve, szenzációs volt ezt átélni. Voltak olyanok, akik egyáltalán nem örültek annak, hogy Adminok lesznek (irodában dolgozó munkatársak) amit valahol meg tudok érteni, mindamellett úgy gondolom, hogy a mentorok figyelembe vették azt, hogy kinek milyen a habitusa és milyen személyiségjegyekkel rendelkezik, így egy nagyon introvertált emberkét érthető módon nem fogják hotelek között ugráló, vendégekkel direkt kontaktban lévő idegenvezetésnek kitenni.

A desztinációk kihirdetését követően ruhapróba következett, mivel megkaptuk a csinos narancssárga-zöld kombinációból álló egyenruhánkat és közös fotó is készült a hotel előtt, a kezünkkel Sunny Heartot formálva, majd kezdetét vette a vacsora és a reggelig tartó mulatozás. 

Voltak olyan őrültek, akik enyhén ittas állapotban mártóztak meg az éjszaka közepén a medencében – olyanok is, akikről egyáltalán nem gondoltuk volna -  és persze a legtöbben nem is aludtak semmit, köztük a szobatársam sem. Reggel 5-kor – mivel én azért aludni is akartam egy picit –kopogott a szobaajtón, amit először nem értettem, hiszen volt kártyája, aztán rájöttem, hogy túl „keveset” ivott, így ezért a kopogás. A buszra pár embernek nem sikerült feljutnia, mert elaludtak és az egyik srácot maga Fernando hozta ki taxival a reptérre, szerény hatvan euróért :D  Hogy ki az a Fernando, megmutatta, ugyanis kapott tőle névjegykártyát. Voltak olyanok is, akik 6:25-kor ébredtek fel és 5 perc alatt pakoltak össze, belehajintva mindent a bőröndjükbe, majd szaladtak a recepcióra kicsekkolni és még épp hogy elérték a buszt. Annak ellenére, hogy én előző nap este összepakoltam, a vadiúj laptopom töltőjét otthagytam a szállodában, így vennem kell egy másikat…

Íme egy csoportkép:

És hogy hová visz engem a sors? Well, idén nyáron a gyönyörű szép, Görögország legváltozatosabb tájait magában foglaló, legnagyobb, Európa kultúrbölcsőjeként is ismert, kalandokkal teli szigetét ,– ugye kedves olvasó nem gondoltad azt, hogy ezt én találtam ki? J) -  Krétát fogom birtokba venni. Zsír új hely, zsír új élményekkel – mivel még sosem voltam görög földön - szóval bízom benne, hogy ZsírKréta lesz és törekedni fogok arra, hogy minél jobban felfedezhessem ezt a görög Istenek által egyszer lakott szigetet;)

P.S.: Még mielőtt jelentkeztem a Sunny Hearthoz, elhatároztam, hogy a születésnapomat már nem itthon fogom ünnepelni, hanem valahol a világban: a cég volt olyan kedves, hogy pontosan a születésnapom dátumán reptet majd el e távoli szigetre, így teljesült a vágyam, valamint sikerült az angol középfokú nyelvvizsgám szóbeli része is nemes kerek 80 százalékkal, amire egyáltalán nem számítottam, így azt hiszem, hogy a felkerült a pont arra a bizonyos i-betűre és kezdődhet a várva várt utazás és a földkerekség felfedezése ( :  

A tréningen ezt a klassz videót játszották le nekünk, szerintem szenzációs:

Kirándulás a varázslatos Algarve tartományban

Ötödik nap:

Vasárnap megtudtuk, hogy hétfőn kirándulni fogunk Alvarge tartományban. Hétfőn reggel, akárcsak vasárnap, kimaradt a futás, kell egy-két nap relaxáció, bár úgy érzem megint magam a sok éttermi kajától, mint Gombóc Artúr, szóval igyekszem a salátákra és egyéb gyümölcsökre koncentrálni az étkezések során. A szokásos napi kezdésnél fél órával később, fél 10kor indultunk el, előtte azonban elbúcsúztunk attól a négy kollégától, akik közül ketten Mallorcán, ketten pedig Krétán fognak dolgozni a szezon folyamán, mint támogató munkatársak, majd felszálltunk az amúgy nagyon kényelmes buszra. Szépen lassan mindenki felfedezte, hogy van wi-fi a buszon, így be is lassult a net, az út végére pedig teljesen meghalt. Na jó, tegyük hozzá,hogy én speciel beszélgetni mentem és nézelődni, fotózni, mert internetezni otthon is lehet :)
Első utunk Silves-be vezetett, ahol nem túl sok időt töltöttünk, egy fél órás szabad program keretében lehetőségünk volt megnézni a kisvárost. Szűk, macskakővel borított hangulatos kis utcák fogadtak minket mindenhol, mosolygó emberekkel. Az egyik néni, aki pont a szőnyegeket teregette ki, integetett nekünk, hogy a tőle balra található látványosság – avagy erőd – felé vegyük az irányt. Kóborcicák és kutyák is tarkították az utcákat. Az idegenvezetőnk a kiszálláskor mesélt pár dolgot a városról, de a nagy zajban sajnos semmit sem értettem. Beszállás után tovább folytattuk az utat egészen a 900 méteren fekvő Fiao településig, ahol „megmásztuk” a hegyet. Nagyon erősen, szinte már hideg szél fújt: az itt tartózkodásom alatt elegendő volt a pulcsi-farmer kombináció, ott azonban el kellett volna a tavaszi kabát. Sajnos felhős időnk volt, amellett viszont gyönyörű a kilátás, szinte addig, míg a szem ellát.  Szerencsére nem fagytam szét, még mindig élek is virulok, amit az alábbi fotó is mutat:

Egyébiránt egész úton azt a feladatot kaptuk, hogy az előző napon előkészített transzferes beszédből – oda és visszaútnál is – felkészüljünk. Nekem ez nem okozott problémát, hiszen már jó párszor csináltam, igyekeztem egy két viccesebb mondatot is beleszőni a mondanivalómba, aminek a nap folyamán meg is lett az eredménye, ugyanis a kollégáim végig nevették az egészet. Voltak olyanok, akik elsőként beszéltek egy busznyi ember előtt mikrofonba, azonban senki sem lett rosszul vagy pánikolt be, ami mindenképpen pozitív, főleg úgy, hogy a németek mellett lengyelek, csehek és magyarok is vannak a csapatban. Szépen lassan név szerint szólítottak minket előre. Először a vendég érkezése-transzfer beszéddel kezdtem, majd kijelentették a mentorok, hogy lesz még egy kör, és ezt pozitívan fogjuk fel, egy második esélyként, kvázi azt éreztették velünk, hogy voltak, akiknek kevésbé ment, majd őket behívják még egyszer. Én úgy éreztem, hogy a prezentációm jól sikerült, így hátradőlve az ülésben közel sem számítottam arra, hogy még egyszer felszólítanak: naná, hogy előre kellett mennem és dumálnom a mikrofonba, mindamellett megoldottam és prezentáltam a hazautazásos-transzferes beszédemet is. A második kör pikantériája csak az utazás végén vált számunkra világossá, ugyanis azokat hívták előre, akik a legjobbak voltak :)

A gyönyörű körpanorámát bemutató hegyet elhagyva tovább haladtuk Lagos városába: hozzáteszem, hogy nem Interlagosba mentünk, mert ugye Dél-Amerikában van, hanem a Portugál Lagos településre, ahol a kikötő közelében álltunk meg, egy hatalmas tér közelében. (Jó is lett volna ha a cég magánhelikoptere Interlagosba repít minket :) )
Előtte azonban az egyik srácnak nagyon el kellett már mennie mosdóba, kétszer is szólt, hogy jó lenne megállni valahol. Aztán az egyik csajnál volt egy nagy másfél literes ásványvizes üveg, amit maga elé mutatott, én meg pont hátrafordultam, összenéztünk és egy jóízűt nevettünk. :)
A téren különböző mintákkal díszített, embermagasságú nagy fakereszteket helyeztek el az egyik templom előtt, valamint egy ló is ott „díszelgett”: azért merem ezt így kijelenteni, mert túl messze voltam tőle ahhoz, hogy megállapítsam, élő-e a vagy éppen csak egy makettről van szó. Nem nagyon mozgott a ló, így feltételezem, hogy egy dísszel volt dolgom :D

A városban egy óra szabadidő állt rendelkezésünkre, ami nem túl sok, mégis elég ahhoz, hogy egy kávézóba ülve megigyon egy kávét az egész csapat és valami harapnivalót is befaljon, no meg persze fotózkodjon, így jöjjenek a képek:

 

Miután a cappuccinomat és helyi specialitásomat elfogyasztottam és a többiek is úgy gondolták – no meg az óránk is – hogy ideje lenne indulni, fogtuk magunkat és visszaballagtunk a buszhoz, ahol még lőttem pár képet:

Itt már kellően fáradtak voltunk, holott szinte semmit se csináltunk, csak utaztunk meg picit barangoltunk az egyes városokban. Valószínű a stressz a kollégákban rendesen dolgozott, ezért is fordult elő, hogy néhányan már bealudtak az utolsó állomásunkhoz vezető úton, ami Portugália legdélnyugatibb csücskébe, Sagresbe vezetett. Hogy el is higgyétek, ott jártam, ahol a kék pont díszeleg:

 A „csúcshoz” közeledve hatalmas sziklákat pillantottunk meg, csodálatos volt az oda vezető út és a látvány, majd elérkeztünk a célponthoz, ahol a kiszállást követően szintén készítettem pár fotót, illetve rólam is készült egy-két kép. Határozottan emlékszem, hogy amikor ott álltam a sziklapart szélén, annyira fújt a szél, hogy a pulcsimnak a garbóját szabályosan „felfújta” a nyakamba, amúgy ez a fotón is látható:

Gyönyörű volt a kilátás, az, ahogy a hullámok a szikláknak csapódnak és a végtelenségig szinte ellátni – na jó, csak addig, amíg a Földgömb engedi :)

Még volt idő egy csoportképre is, amit a sofőrünk készített el kb. 5 fotógéppel - a transzferes vezetés során számos neve volt, mint például Carlos, Iorgos és hasonlók, és amikor a neve szóba került, folyton mosolygott a visszapillantóba, mivel a legtöbb lány sármosnak titulálta  :D. Hazafelé menet készült pár lesifotó is az alvókról, amit utána örömmel töltöttek fel a többiek Twitterre. Meglehetősen korán, fél 5 körül értünk haza, majd egy óra múlva megkaptuk a magunkét a mentorunktól, már ami a transzferes beszélgetésekről szóló visszajelzést illeti. Még pontoztak is minket, szerencsére én elég jó pontszámot kaptam, így egyelőre nincs miért aggódnom. Az este aztán azzal telt, hogy másnapra készültünk fel, ugyanis két prezentációt kellett másnap tartani. A lobbiban olyan hangosak voltak az emberek, hogy képtelen voltam koncentrálni és visszavonultam a szobába, ahol kb. 20 perc alatt összerittyentettem a két doksit, ellenben a lobbiban eltöltött idővel, ahol kb. két órán keresztül ültem és próbáltam volna dolgozni :D Tegyük hozzá, egy-két pohár bor kíséretében azért mégis csak lassabban megy a munka, végeredményben azonban sikerült.

Apropó, Lagosban betértem egy üzletbe, ahol vettem két képeslapot, és az egyiken Portugália jelképéről szóló történet olvasható, amit most a kedves olvasónak beszúrok ide:

Portugália jelképe a kakas. A kakas legendája így szól: „egy Santiago de Compostelába tartó zarándokot ártatlanul lopással vádoltak és halálra ítéltek. Amikor az elítéltet utoljára a bíró elé vezették, az éppen vacsorázni készült, és egy sült kakas volt előtte. Az elítélt azt mondta, hogy a kakas életre fog kelni és kukorékolni fog, ami az ő ártatlanságát fogja bizonyítani. A kakas csakugyan életre kelt, a zarándokot szabadon engedték.

A csoportban az az ember, aki az aznapi legjobb képet tölti fel Twitterre, egy porcelán kakassal lesz gazdagabb. A porcelánról annyit, hogy a házszámok abból vannak kirakva, de betűket is lehet vásárolni az ajándékboltokban, nagyon klassz, bár őszintén szólva sajnáltam volna 12 Eurót négy betűre (akinek nem esett le mi az a négy betű, megsúgom, hogy DANI.:))Az épületekről készült fotóimon látható, hogy egyes házak homlokzata szintén porcelánból tevődik össze, élőben nagyon látványos.

Második-harmadik-negyedik nap

Második nap:

Ahogy azt az első nap, pontosabban az érkezésem előtt megfogadtam, reggel 5:40kor felkeltem, a szobatársamat kevésbé zavarva, aki egyébként tök jó fej volt és azt mondta, hogy amúgy is felkel mert inget kell vasalnia, majd felvettem a piros Hungary feliratú mezemet fekete rövidnadrággal meg egy szürke melegítővel, azért 10fokban kell még a vastagabb pulcsi, és útnak indultam. Egyik kezembe ásványvizes üveg, másikban a telefonom rajta a navigációval, és boldogan rohantam ki a recepció épületén keresztül a szabadba. A falu/város/nemtudommineknevezzem meglehetősen pici, dimbes-dombos utcák között húzódik, amiről persze lőttem pár fotót. Első körben megkerestem a tengerhez vezető legközelebbi utat és pillanatok alatt ott is találtam magam a homokos tengerparton. Ezt kicsit máshogy kell elképzelni, mint például az Adriai-tenger, két okból kifolyólag is: az egyik, hogy ez maga az ÓCEÁN! a másik, hogy itt óriási sziklák találhatók a tengerparton, kis öblöket képezve, így le vannak gyakorlatilag választva a partszakaszok és legnagyobb bánatomra a tengerpart mellett közvetlen nem tudsz szaladni. Sebaj, a látvány mindenért kárpótol, no meg a sirályok hangja is és persze az az illat, amit akaratlanul is beszippantasz, pláne, ha lihegsz a futástól, mint egy kutya J Leírhatatlan, fantasztikus, ki kell próbálni mindenkinek! Nagyon sötét volt, mikor még mentem, azért lőttem egy képet:

Túlzásba nem vittem a futást, mert kb. 20 percet loholtam, de azt meglehetősen jó tempóban, majd miután kellően elfáradtam, egy jó forró fürdővel frissítettem fel magam és indulhatott a reggeli, ahol a szokásos svédasztal várt minket. Egy-két különlegességük van a portugáloknak, mint például a salátákhoz a szószok : vicces, mert a németek alapvetően saláteevő népség és reggeli/ebéd/vacsoránál ott kígyóznak az emberek a saláták előtt, mivel nekik az az előétel. Bár hozzáteszem, hiányolták, hogy ebéd után nincs ingyen kávé a sütihez, amit tökre meg tudok érteni. Az egyik csoporttársam azt mondta, hogy a kaja utáni kávé olyan neki, mint a drogosoknak egy szippantás :D

Mivel a cég alapvetően az anglofónoknál  (remélem jól írtam) őshonos, ezért Justin (nem a Timberlake) tartott nekünk egy kis előadást a délelőtt folyamán angolul: sajna a poénok egy részét nem értettem, az egésznek meg kb. 85%át, de úgy érzem, hogy idővel majd szépen belejövök, a dalszövegek is egyre jobban mennek. Délután már németül zajlottak az előadások, igyekeznek az előadók interaktívak lenni, van akinek sikerül, van, akinek kevésbé, mindamellett senki sem tökéletes.

Harmadik nap:

Megbeszéltem az egyik sráccal, aki egyébként a Dominikai Köztársaságból származik és németül, angolul, franciául meg még valami nyelven beszél – továbbá a hölgyek körében nagyon népszerű ugyanis egyrészt egy mókamester, másrészt pedig csokoládé, azaz néger, hogy reggel 6kor találkoztunk a recepciónál, azonban ahogy azt már előtte nap is sejtettem, nem volt ott. Mindenesetre vártam rá vagy 10 percet, aztán elindultam az előző nap elhatározott szomszédos kis városba. Először a kis utcákon keresztül hegynek fel, aztán Berg ab – azaz hegyről le – majd egy kis ösvényen keresztül eljutottam a homokkal borított csodálatosan szép tengerpartra. Gyönyörű látvány fogadott ismét és szintén lőttem pár képet, ami getwittert lett – azaz kitettem a twitterre többiek unszolását követően. Itt is egy hatalmas szikla fogadott először, azonban az az előnye az egésznek, hogy itt már nem leválasztott kis öblök találhatók, hanem egy egybefüggő homokos tengerpart, íme a kép:

A sirályokat meg sem említettem: németül die Möwe, amit az egyik kollégámtól kérdeztem meg, rengeteg van belőlük és ha bátrabb vagy, szerencséd van és nem vesznek észre, még fotózni is tudod őket:

Oda-vissza kb. háromnegyed óra alatt megjártam az utat, kellemesen elfáradtam. Mégis úgy éreztem, hogy sokkal több időm van a reggeliig, mint az előző napok folyamán, valamiért ez volt bennem.

A kis utcákban hatalmas – vagy éppen apró – villák találhatók és a házszámokat kis kerámiatáblákkal látták el, valamint a házak hasonlítanak a görögországi épületekre, ezekről is készítettem pár képet, szerintem nagyon hangulatosak:

Reggelire megkóstoltam a portugál virslit, nem voltam elragadtatva tőle, annál is inkább a sajtos és sonkás omlettől, a sok-sok gyümölcstől, joghurttól és persze az elmaradhatatlan cappucinotól – azért az én otthonim sokkal finomabb – de azt hiszem, a délben elfogyasztott olasz espresso kávé kárpótolt mindenért. Nagyon izgalmas napnak néztünk elébe: egy olyan videóval indítottunk, ami arról szólt, hogy az egyik légitársaság egy híres együttes gitárosának a hangszerét – azaz gitárját- a repülőút során tönkretette. „Cserébe” az énekes készített egy videót, ami három nap alatt több mint egy millióan néztek meg, óriási sikert aratott, így járatták le a légitársaságot, a részvényeik egy hét alatt húsz százalékot zuhantak. Hát, így jár az, aki egyetlen egy felbőszült vendéggel nem foglalkozik! Az, hogy mi ebből a tanulság, szerintem egyértelmű, a vendég a király!

Egyszer csak betoppant Lollo és Berni a terembe, a zsiráf és a medve, akik nagyban tolták a táncot nekünk, majd közös fotó is készült, amit szintén kitettünk a twitterre. Az egyik idegenvezető valamint az angol srác, aki a ruhákat válogatta nekünk voltak az áldozatok, pontosabban a 25 kg-s ruha alatt ők próbáltak szórakoztatni minket, és nagy sikert is aratott. Tegnap az egyik lesifotós készített rólam egy képet a szünetben, amit ma reggel a projektor bámulását követően konstatáltam, íme:

Nagyon sok gyakorlati feladattal láttak el minket, hármas csoportokra osztva, amivel hamar elütöttük az időt és nagyon hasznos is volt. Egyik pillanatban egyszer csak meglepett minket a másik csoport, majd elkezdtek dalolni és egy nagy kígyót alkotva, táncolva mentünk körbe-körbe a terembe, móka-kacagás közepette. Megfogadtuk, hogy mi is revanchot veszünk, amire azonban aznap nem került sor. Az egyik lánynak születésnapja volt, így meghívott minket egy tengerparti közös borozásra az este folyamán. Közösen indultunk el a tréninget követően a sziklás partra, ahol több különböző borból választva, a tengert bámulva fogyaszthattuk el a portugál nedűt. Én a rosét próbáltam ki, ittam már sokkal jobbat is, de egyszer elment. Valaki kitalálta, hogy egy nagy szívet alkossunk és fotóztassuk le magunkat: az egyik kolléga felment a sziklákhoz (ami amúgy magánterület) majd onnét lőtt rólunk egy fotót, ami a nap képe lett Twitteren.

 Természetesen a fotósnak a jutalom se maradhatott el, ami egy kakas, ugyanis ez Portugália jelképe. Van hozzá egy sztori is, azonban amikor a tréner elmesélte, pont nem figyeltem :D . A borozós-beszélgetős tengerparti sétát követően elhúztunk az egyik bevásárlóközpontba – azért egy jóval kisebb mint nálunk egy Auchan – ahol tonnányi csoki és víz vásárlását követően visszaballagtunk a hotelbe, kajáltunk, majd a néger srác „tolmácsolásában” zumbára került sor. Meglepően sokan vettünk rajta részt, háromnegyed óra után és feladtam, mindamellett határozottan élveztem a műsort. Azt hiszem, hogy ez a nap volt eddig a legtartalmasabb.

A gitáros videót itt találjátok:

Lollo und Bernie pedig itt érhető el, egyébiránt mi is táncoltunk rá:

Negyedik nap:

Vasárnap révén a futást kihagytam, nekem is szükségem van egy nap pihenőre, így egy későbbi kelést követően és a reggeli után indulhatott a tréninges nap, ahol megtudtuk, hogy másnap kirándulásra kerül sor. Nyílván nem csak városnézés lesz a program, hanem mikrofonba kell majd beszélni és a vendéggel ismertetni az érkezéskor illetve távozáskor az előre megadott programot. Részletekbe nem mehetek bele mert ez Top Secret, mindamellett gondoljon mindenki arra, hogy mit mondd neki az idegenvezető egy idegen országba történő érkezéskor. Két nappal ezelőtt egy halom kérdést írtunk fel, amit kiragasztottak a flip chartra. Mivel már nagyobb tudás birtokában voltunk, így a tréning folyamán ezeket a kérdéseket sikerült is megválaszolnunk: volt, akinek könnyebben ment, volt akinek kevésbé: azt figyeltem meg a trénereken, hogy látják a fejlődést a csoportban és nagy örömmel konstatálták a kérdésekre a jobbnál jobb válaszokat. Megnéztünk egy videót is, amit a Comedy Central-ról töltöttek le és arról szólt, hogy milyen halál unalmas idegenvezető: a filmben úgy néz ki, mint egy férfi, pedig valójában nő. Hát, tanulságos volt mindenesetre.

Ebéd utáni első szünetben egy kis mozgásra került sor: a magyar kollégám, aki animátorként dolgozott Rhodoszon, a Head, Shoulders Knees and … című számot hozta be és vele együtt kellett mozognunk. Én ismertem a zenét, mert tavaly Bulgáriában is a gyerekek a szállodában erre ugráltak, hatalmas sikert aratott, mindenki csak mosolygott közben, az elején, a végén.

Vannak olyan kollégák, akik majd egy irodában fognak ülni, várva a telefon-skype-facetime hívásokat, és így szolgálják ki a vendégeket. Őket „Connected”-nek hívják, mert a nap 24 órájában elérhetők .Sajnos nekik a negyedik nappal véget ér a tréning és kiderült, hogy közülük mindenki Mallorcán fog dolgozni, aminek nagyon örültek. A dolog hátránya, hogy a hétfői kiránduláson ők nem vesznek részt, mivel mi késő délután érünk haza, nekik pedig kora délután már a repülőtérre kell menniük.
A szálloda halljából ez a kilátás fogadja érkezés után a vendéget, el is felejtettem:

Előtérben a jéghideg medence, amibe első nap az ebédet követően meg is mártóztam, háttérben pedig a gyönyörű Atlanti-óceán.

A vacsora után összeültünk és közösen megírtuk a hétfői buszos kiránduláshoz szükséges kötelező transzferes szöveget. Hát, mit mondjak, két óra alatt sikerült összeállítani három oldalt, egy-két pohár bor-sör társaságában. A végét már egyedül írtam meg, mert nagyon lassan haladtunk, majd szépen nyugovóra tértem.